Pünkösd délután eljöttek hozzánk a fiamék, és az unokám egy Ballagási meghívót nyújtott át. Majd az e témát érintve, a beszélgetés alatt felhozódtak a „mai gyerekek”, amit nem az idősebb generáció, hanem saját unokám hozott fel. A menyem szomorúan mesélte az iskolai nehézségeket, amik bizony sokszor eléggé megviselnek jó néhány gyereket, és a szülőket egyaránt.
Én csak hallgattam, mert nehezen tudom felidézni már azt az időt, mikor az enyémek iskolások voltak, hisz a legfiatalabb is közel 30 éves. Az azonban megmaradt az emlékeim között, hogy akkor is voltak rossz gyerekek, és rossz tanárok, és voltak az iskola rémei, ezek voltak a vagány fiúk, de meg kell jegyeznem, hogy volt tanári szigor is.
Egy kis szünet következett, és végül az unokám szegte meg a csendet. „Tudod mama, az iskolában másként kell viselkedni, mint otthon. Ott azért kell olyannak lenni, mint a többiek, vagy legalábbis hasonlítani rájuk, hogy ne bántsanak. Van olyan vagány fiú, aki odajön, és addig kötekedik, míg okot keres rá, hogy megverjen…”
Majd a szüleihez fordult, és így szólt: „ Amit, Ti megtanítottatok a HIT, szeretet és a viselkedés terén, azt én nem felejtem el soha! Itt van a szívem mélyén, és soha nem tudja már elvenni tőlem senki!...”
A szülei lehajtották a fejüket, kicsit meghatódottan rögzítettük, hogy ím, érdemes nevelni a gyereket!

Miután elmentek a fiamék, e témától még akkor sem tudtam szabadulni:
-Miért kell neki, és még sok hasonló gyereknek másként viselkedni az iskolában, mint otthon? Nem ez lenne a célja a Társadalomnak, hogy rendes, becsületes embereket neveljen? Igaz a nevelést a szülőnek kellene végezni, de aki maga sem tudja az élet szabályait, az nem is tudja a gyermekét nevelni. Ilyenkor az iskolának kellene helyette felvállalni, mert ez a plusz munka akkor is megérné. Így válhatna a neveletlen gyermek neveltté, ha törődnének vele. Ha megtanítaná valaki, hogy miért kell tisztelni a szülőt, a tanárainkat, a feljebbvalókat. Így vehetné fel már gyermekkorban a jó irányt az is, akinek otthon nem tudják elmondani.
Ne a jó gyereknek kelljen „elromlani” az iskolai időre, hogy a vagány gyerekek meg ne verjék, hanem a rosszat megnevelni! Engedni kell a gyereket fegyelmezni, és tanítani kell!
Valahogy szemléletváltás kellene! Mint ahogy szokták mondani, kezd elölről, fordulj 180 fokot!
Ha azt akarjuk, hogy a mai gyerekektől ki tudjunk biztonságban menni az utcára, akkor nevelni kell őket! Mégpedig a jó irányba, és addig, míg kicsi, míg még lehet!!!

Azt gondolom, hogy a fenti kis történetet, a következő igék bőven alátámasztják: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint, még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól” Péld. 22: 6
„Ne vond el a gyermektől a fenyítéket, ha megvered őt, vesszővel, meg nem hal.” Péld. 23.13
„Te vesszővel vered meg őt, és az ő lelkét a pokolból ragadod ki.”Péld.23:14

A témával kapcsolatosan még eszembe jut a következő történet: Nemrégiben három 15 éves fiút hallottam beszélgetni, akik a szombat esti programjukat tárgyalták meg. A sokat ígérő szórakozásnak az volt a legfőbb bűne, hogy: „Sajnos ott be kell rúgni, én azt nem szeretnék.”-mondta az egyik fiú. Jól érezte, hogy jobb lett volna elkerülni a következményeket, mert valóban azon az éjszakán garázdaságot követtek el.
Amint a történet is bizonyítja, hogy a gyerek inkább szerette volna elkerülni a bűnt, de a többiek kedvéért mégis meg kellett tenni. Ezért vagyunk felelősök mi szülők, akik nem mindegy milyen útra állítjuk a gyermekeinket.
Nem mindegy, hogy a világ által kínált lehetőségeket kínáljuk fel, vagy pedig az Úr védelme alá helyezzük őket. A helyes utat mindig a szülőnek kell megmutatni! Ezért ne felejtsük el kötelességeinket, ha szeretjük a gyermekinket.