Néhány száz lélekszámú kis faluban egy fiatal lelkészt helyeztek ki a szolgálatba. Az emberek kedvesen fogadták, de nem jártak többen a templomba. Ő azonban maga elé állítva az Úr szavait: „Ahol ketten vagy hárman összejöttök az én nevemben, én ott vagyok közöttetek.”- és kitartóan, reménnyel telve hirdette vasárnapról vasárnapra az Igét.
Egyik vasárnap miután vége volt az Istentiszteletnek, egy roma férfi lépett be a templomba, és zokogva arra kérte a lelkészt, hogy menjen vele. A lelkipásztor nem tagadta a meglepetését, de engedett a kérésnek, és elindult a síró férfi után. Mikor megérkeztek, akkor látta a lelkész, hogy egy fiatal lány halva fekszik az ágyon. És ekkor az apa megszólalt: „Tiszteletes Úr! De miért? Hiába prédikál maga minden vasárnap, ha Isten ilyet megenged! De miért?
A lelkész próbálta megérteni a család szomorúságát, hogy szinte minden előzetes ok nélkül 15 évesen meghalt a lányuk, és így, hogyan tudnák Istent szeretni?
De ekkor Isten Lelke betöltötte az ő száját és elkezdte az igazságot mondani. Azt az igazságot, hogy ez a lány nem volt védelem alatt! Nem volt Isten védelme alatt, mert nem hitt az Úrban. Az ilyen lelkek a sátán prédájává válnak, olyan, mint a farkasok közé tévedt bárány. Egyedül nincs védelem, és széttépik a vadak a bárányt. Jézus Krisztus az egyetlen lehetőség, amely védelmet tud nyújtani mindnyájunk számára…
A család zokogva hallgatta a valós igazságot, és szívükbe egy elhatározás lopta be magát. A lelkész beszéde alatt eldöntötték, hogy védelem alá akarnak tartozni, olyan védelem alá, ami nagyobb mindennél. Akarják Jézus Krisztus védelmét, amely átsegít minden bajon!
A szeretett lányukat illőképpen eltemették, és a következő vasárnaptól a templomba ment az egész család. Nem csupán a megemlékezési Istentiszteletre, hanem attól fogva, minden vasárnap Istent kereső szívvel, a falu előtt példaképpen megtértek az Úrhoz. Nem vádolták többet Istent, hogy miért történhetett meg a lányuk halála, hanem megértették azt az igazságot, amit minden embernek érteni kellene!
És most én kérdezem, de miért? Miért, kellett ahhoz meghalni annak a leánynak, hogy a család megismerje, megértse az igazságot? Azt az igazságot, ami megtérésre indította őket? Miért nem saját maguktól akartak az Úr védelme alá tartozni? Miért kellett ennek a fájdalmas eseménynek megtörténni? De miért ???