Lehetséges sokan elmosolyodnak az írás címén, pedig nagyon is találó, és sokan tanulhatunk belőle. Ezzel kapcsolatosan kis történetet szeretnék veletek megosztani.

 Egy keresztyén családban az idősebbik fiú, nagyon család centrikus, segítőkész volt, de miután gyerekek felnőttek és elkerültek otthonról, ő akkor sem változott meg. Mindig észrevette, ha szülei vagy testvérei szükségben voltak. Aztán a minden napi teendők lekötötték a testvérek figyelmét, és egy ideje már nem keresték a bátyjukat. Ekkor felhívta az édesanyját, és viccesen megjegyezte: „Én a családban olyan vagyok, mint a babérlevél!  A babérlevelet is előveszik, megízesítik vele az ételt, majd kiteszik a tányér szélére.” Ezen mind a ketten nagyot nevettek, és elterelték a beszédjüket másra.

 A fenti rövidke történeten én is elgondolkodtam, és megszomorodva láttam be a nagy igazságot. Szinte kivétel nélkül előfordul velünk, hogy önzőségünk, hálátlanságunk miatt, a legtöbbet segítőnkről is megfelejtkezünk. Akkor, és addig érezzük annak a nagyságát, nélkülözhetetlenségét, amíg segítenek rajtunk, de egy idő után kezd elhalványulni, rosszabb esetben el is felejtődik az egész.

Pedig milyen jó 1 csipet só, ami nélkül ízetlen lenne a levesed, ha a szomszédasszonyod nem adna. Egy kéz, ami visszarántja az úttestre kiszaladó gyermekedet, ahol a másik percben átrobog egy kocsi. Egy kézfogás, egy mosoly, egy szál virág a névnapodra, egy kis figyelmesség. De milyen jó lenne, ha valakit nem csak addig szeretnénk, míg ad valamit! Milyen jó lenne, ha nem babérlevélként kezelnénk embertársainkat, hanem mi is viszonoznánk az ő figyelmességüket.

 Így Húsvéthoz közeledve, gondolataim tovább fonták a szálakat, és Jézus Krisztus felé irányították.

Jézus, Aki nagyon sok ember életében csak a „idősebbik fiú” szerepét tölti be, mert csak akkor kiáltanak fel hozzá, mikor szükségben szenvednek, de ha megoldódik a bajuk, már elfelejtik, kinek tartoznak hálával.

Van azonban egy bizonyos csoport, amit Isten népének hívnak, akik tudják, mit köszönhetnek Jézus Krisztusnak! Ezek az emberek, Jézus Teste, a gyülekezet, jól tudja, hogy mit jelent számukra az örökélet, melyet Jézus Krisztus szerzett a Golgotai kereszten. Ezek a hívők, nem csak addig ragaszkodnak az Urukhoz, míg megsegíti őket, hanem az egész életüket néki szentelik. Ők az a nép, akik követik Jézust, és felkészülve várják a Véle való találkozást. Ámen