Emlékszem rá, hogy amikor 1992-ben megtértem az Úrhoz, és a másik évben bemeritkeztem, milyen nagy örömmel jártam a gyülekezetbe. Akkor még csak havonta egyszer jöttünk össze háznál, de mindig nagyon vártuk.
Alig vártuk, hogy találkozhassunk a testvérekkel, énekelhessünk együtt, és hallhassuk az Isten üzenetét. Aztán voltak imakérések, elhangzottak a hálaadó imák, Úrvacsorát vettünk, és mindennek meg volt a maga ékes rendje. Istentisztelet után, pedig feltöltődve, új erővel indultunk hazafele, és nevetgéltünk boldogan a lányaimmal. Még ma is jó visszaemlékezni azokra az időkre.
Ma már nagyon sok testvér nem is vágyik a gyülekezetbe. Időnként mikor eszébe jut, akkor ellátogat, de szívét nem tudja átadni az Úrnak, így a Szent Szellem nem tud benne munkálkodni. Mivel nincs élő kapcsolata az Úrral, ezért a világi programok megelőzik a vasárnapi Istentiszteletet. Nem érzi a hovatartozását legtöbbször akkor sem, ha már be van meritkezve. Szomorú erről beszélni, de sajnos így van!
Ha egy kicsit is anyagilag be van biztosítva, vagy még ha hónapról hónapra is él, és úgy tűnik, hogy egészséges, akkor már nincs szüksége Istenre. Mint említettem, azokkal a testvérekkel fordul ez elő, akiknek a szíve be van zárva az Úr előtt. Nincs kapcsolat Isten és közöttük, olyan, mint egy városban mikor elmegy egyik ember a másik mellett, és még az arc emléke se marad róla.
Előfordul azonban olyan is, mikor egy betegség felüti a fejét szervezetükben, akkor eljönnek imádkoztatnak magukért, és egy ideig ismét elkezdenek járni a gyülekezetbe. És mikor az Úr meghallgatta az imát, és jobban lesznek, akkor újra kimaradoznak.
Ilyenkor eszembe jut, hogy Isten nem egy szolgáltató: pl. cipész, hogy ha elszakad a cipőm, elviszem megvarratni, nem egy fodrász, mikor megnő a hajam, elmegyek, levágatni! És nem is egy festő, akit elhívok a lakásomat kifesteni, de nem is egy automata, amibe bedobok egy pénzt és kiadja a kávét.
Ezek az emberek tegyék magukban helyre, hogy nem az Úr van értem, mert Ő már meghozta értünk a legnagyobb áldozatot, most már a hálánkkal mi következünk!
ISTEN a MINDENHATÓ, a teremtett világnak egyetlen Istene! Ő, aki megalkotta az egész Univerzumot! Nincs, rajta kívül más, aki megérdemelné, hogy hódoljunk néki, egyedüli  Úr!!!
Ő nem egy szolgáltató, aki a mi rendelkezésünkre áll éjjel- nappal, mi pedig rendelünk nála, és Ő kényünket-kedvünket kiszolgálja.
Minden ember Teremtője, de csak az a gyermeke, aki valóban Isten gyermekének vallja magát, és úgy is él. Elfogadja Jézus Krisztust a Megváltójának, és követi is Őt.
Szívünkben ott kell lennie a hálának minden nap, hogy olyan kiváltságban élhetünk, hogy beletartozhatunk Isten családjába! Hogy védelem alatt élhetünk, az Ő védelme alatt, és onnan mi már nem is akarunk eljönni soha!!
Ha elgondolkozunk azon, hogy az Úr nekünk egy szolgáltató, vagy pedig az, akihez hálából és örömmel ragaszkodunk, valószínű minden hívő testvérem az utóbbi mellett döntene. És ha már jó az Ő közelsége, miért is akarnánk tőle elmenni? Miért tennénk ki magunkat a farkasok szájának, mikor a nyáj között van a biztonságunk.
Kedves Testvéreim! Mikor az Úr megszólított minket, mi "igen"-t mondtunk neki, és ő elhitte a mi válaszunkat. Legyen ez az "igen" örökérvényű, ne szomorítsuk meg az Úr szívét a mi bizonytalanságunkkal! Semmi nincs eltitkolva előttünk, egyedül Jézus krisztus visszajövetelének ideje, de addig is tegyünk dolgainkat, végezzük az által ránk bízott feladatainkat! Legyünk hűségesek, és vigyázzunk, hogy munkában találjon az Úr, mikor visszajön! Ámen!!!