Egy fiatalemberről szól a történet, aki soha nem ismerhette meg Istent, Akire pedig mindenkinek szüksége van!
Ez a fiú elvált szülők gyermeke, aki soha nem tudta elfogadni a mostoháját. A fiatalember, züllött szórakozásba kereste a boldogságát, de hiába, nem segített rajta az sem.
Egyszer megismerkedett egy lánnyal, aki a számára mindent jelentett. Azt gondolta, hogy megtalálta a kivezető utat. Boldogsága azonban hamar véget szakadt, ugyanis a lány, akit annyira szeretett, elhagyta őt.
Ekkor már teljeses kilátástalan volt minden a számára, mikor fájdalmában sétálgatott, és arra lett figyelmes, hogy a szemben lévő ház kapuján 15-20 fiatal jött ki, szemük ragyogott a boldogságtól.
„Az Úr áldjon meg! Köszöntek el egymástól. A fiatalember csak állt, és magában ezt gondolta: Igen! Meg van, én is ilyen akarok lenni, úgy akarok élni, mint ezek a hívők!!! Mondogatta magában, új reménnyel a szívében. Amíg így gondolkodott, szétszéledtek a hívők.
Ő eddig azt hitte, hogy a templomokban lehet csak ilyet látni, meg sem gondolta, hogy házaknál is vannak összejövetelek. El is határozta, hogy felkeresi őket.
Nagy békességben sétált a buszhoz, mindig először el szokott menni a 12-es járat, ő nem ezzel akart menni. A busz elindult és egy férfi lélekszakadva szaladt utána, de a sofőr nem állt meg. Ekkor a férfi nagyon csúnyán káromkodott. Hisz ő is szokott, de ez most nagyon rossz volt az ő fülének. Végül egy pillantást vetett a férfira és felismerte benne azt a személyt, aki nemrégen látott a boldog csoporttal kijönni a kapun.
Nem akarta elhinni! „ Az ő öröme is ugyanannyi pillanatnyi fellángolás?  Számukra is néhány délelőtti óra lehet felhőtlen és békés? Semmivel sem gazdagabbak, és boldogabbak, mint mások?”
Ekkor elérkezett a legmélyebb ponthoz. Most, mikor talált egy kapaszkodót, ennek is vége? Búcsúlevelet írt, és öngyilkos lett.
 
DRÁGA TESTVÉREIM! VAJON HÁNY EMBER LELKE NEM MENEKÜL MEG, ÉRTED ÉS ÉRTEM? HÁNY EMBERT MENTHETNÉNK MEG, HA NEM CSAK A GYÜLEKEZETBE ÉREZNÉNK JÓL MAGUNKAT, HANEM A HÉTKÖZNAPOKBAN IS BE TUDNÁNK MUTATNI AZT SZERETETET, BÉKESSÉGET AMIT JÉZUSTÓL KAPTUNK.
TALÁN HAMISAN MUTATJUK BE AZ IGAZ JÉZUST????