Kedves Testvéreim, és Ismerőseim!
Elrepült megint egy év, és nyomában rögtön itt van a következő. Akár jó, vagy rossz dolgok várnak ránk, az Úrban megkapaszkodva el kell indulnunk, és bízva az Ő végtelen szeretetében, mely átsegít bennünket minden bajban.
Ha most átgondolod, hogy az ó-évben mennyi konfliktus, mennyi bánat ért, mégis azt látod, hogy megtartott az Úr kegyelme. A sebek begyógyultak, és mentél tovább a földi utadon.
Hogy az elkövetkező évben boldogabbak legyünk, azért nekünk is kell érte tennünk! Rengeteg ilyen dolog van, ami meg akarja akadályozni boldogságunkat.
Többek között ilyen egyik pl. Nagyon sokszor okoz konfliktus helyzetet, mikor elvárásaink vannak egymás fele. Szeretnénk, ha a másik elhalmozna szeretetével, figyelmességével, elvárjuk, hogy idejének nagyobb részét velünk töltse. Talán nem önző ember teszi ezt, vagy éppen az, aki unatkozik? Lehet, a másik nehéz fizikai munkát végez, vagy a pénz miatt hajt, ezért ki van merülve, és nem tud az elvárásoknak megfelelni. Viszont akinek észre kellene venni, nem veszi észre.
De feltettük már magunknak a kérdést: „Én olyan vagyok, amilyet a másik elvár tőlem? Nem magunkban kellene ilyenkor a hibát keresni?”
De miért állítunk fel a másikkal szemben elvárásokat, mikor magunk sem teljesítjük annak töredékét sem.
A Bibliában több Ige utal az ilyen helyzetek orvoslására, ezek közül 1-2 Igét megosztok veletek. ”Miért nézed pedig a szálkát, amely a te Atyádfia szemében van, a gerendát, pedig amely a te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből, holott íme, a te szemedben gerenda van” Máté 7:3-4
Nagyon sok igazságot hordoz magában ez az Ige. Ha megszívleljük az Ige üzenetét, ha önkritikát gyakorolunk magunkkal szemben, higgyétek el, nagyobb lesz a nyugalmunk, több megértést tanúsítunk a másikkal szemben, nem lesznek súrlódások. És ami a legfontosabb, nem lesznek elvárások bennünk a másik fél iránt! Hisz ő is egy ember, és ne irányítsuk őt!
És most engedjétek meg, hogy az Úrtól kapott Igét küldjem most felétek a 2019-es évre! Az pedig így hangzik:  „ Amit akartok, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal, mert ez a törvény és a próféták”




BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK, ISTEN GAZDAG  ÁLDÁSÁVAL minden Testvéremnek és a Honlap Olvasóinak!