Sokan nem hisznek Jézusban: Nem hiszik el, hogy Ő az Isten fia, nem hiszik el, hogy a földön járt, azt meg pláne nem, hogy Ő a Megváltó, Aki átvállalta minden bűnét az embernek.
Amikor a földön járt Urunk, nagyon sok ellensége volt, mert nem hittek benne. Csodáit megkérdőjelezték az írástudók, farizeusok, és még a gyilkos Barabás helyett is őt kívánta halálba a tömeg.
De, és ennél a de- szócskánál álljunk meg egy kicsit! Gondoltatok e már arra, hogy soha senki nem született meg erre a földre, akinek a születése oly annyira emlékezetes lett volna, mint Jézusé! Ugyanis Jézus Krisztus születése napjától kezdődik az időszámításunk! Jézus Születésétől számolják az időt!! A történészek azt mondják: Időszámításunk előtt vagy időszámításunk utáni időszak.
Mondjál egyetlen embert, akinek a születési dátumához kötik az időszámítást! Mondjál egyetlen embert, aki meg tudja mind ezt cáfolni! Ha pedig megcáfolni nem lehet, akkor ez igaz!
És igaz minden, amit a Bibliában olvasunk Róla, mert Jézus Krisztus a világ Megváltója! Bűneink átvállalója!
JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSÉTŐL SZÁMÍTJÁK AZ IDŐT, TEHÁT ETTŐL A NAPTÓL KEZDŐDIK AZ IDŐSZÁMÍTÁSUNK! 
Ugye, nem kellett meggyőzni titeket kedves olvasó, hisz ezt ti is tudtátok. Akár van hited, akár nincs, de nem tudod megcáfolni mind ezt! Ámen