Kedves Testvéreim! Magam előtt látom ezt az összetett szót, amit a legújabb egybeírás és különírás szabályai szerint, egybe kell írni. A magyarázat az, hogy minden olyan szót, aminek jelentése mást jelent, mintha külön írnánk, azt egybe kell írni.
Nos, ha arra gondolunk, hogy „szuper”szó, talán ez azt jelenti, hogy valami nagyon jó, maximum.  A kegyelem, azt jelenti, hogy mi egy ki nem érdemelt jóságot kapunk az Úrtól, az által, hogy örök életünk lehet. Szoktuk mondani, hogy most a kegyelmi időben élünk, mikor még bárki megtérhet az Úrhoz, rendezni tudja véle az eltékozolt életét.
Nos a „szuperkegyelem”azt jelenti, hogy ez olyan nagy kegyelem, amibe minden belefér. Igen.
Előszeretettel használják ezt a keresztyén emberek nagy része, elsősorban azok, akiknek nem sok kedvük van az addigi életük megváltoztatásához. Ez a szó mindent lefed!
Testvérek, de Jézus Krisztus így gondolja? Megkérdezte ezt valaki tőle?
Nemrégiben egy szolgálótól hallottuk a következőt: „Vendégszolgálóként voltam egy gyülekezetben, ahol a testvérek gyakran használták ezt a szót, hogy szuperkegyelem.
Nem kérdeztük meg, hogy náluk ez mit jelent, gondoltuk, biztos ki fog derülni később. Istentisztelet után ebédre voltunk hivatalosak, amit szívesen elfogadtunk. Mikor az asztal köré leültünk és láttuk, hogy a szuperkegyelembe beleférnek még a boros üvegek is, akkor azonnal tudták a megfejtést.
Nos, Testvérek! Valóban itt tartunk? Nem akarjuk hinni az igazságot, vagy nem tudjuk elhinni? Jézusnak rengeteg tanítását olvashatjuk a Bibliában. Aki elolvasta a Hegyi beszédet, az nem beszélhet be magának olyan dolgokat, hogy az Úr Jézus mindent elnéz. Mindent megbocsát.
Testvéreim, de meddig?  Addig, míg odafele tartunk hozzá, még megtéretlen állapotban, tudatlan állapotban, de mikor már ott vagyunk, és tudnunk kell, hogy a keskeny vagy a széles úton kell járnunk, akkor ne beszéljük be magunknak a szuperkegyelmet! Ezzel magunkat csapjuk be, és az ilyen ember csak a lelkét akarja nyugtatni.
Kérlek titeket, hogy mielőtt igent mondatok az Úrnak, vessetek számot magatokkal, mint a házépítő. A kimondott igent komolyan veszi az Úr Jézus, ő számít rátok, és ne csapjátok be Őt, mert fáj neki.
De a legfájdalmasabb annak az embernek lesz, „ Aki az ekeszervára teszi a kezét és visszatekint, nem érdemes isten országára” –mondja az Ige
Kívánom, hogy ne rakjatok magatoknak olyan mércét, amit magatok szabtatok meg, hanem mindenkor az Úr Jézus mércéjét használjuk! Ámen