Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget és azt mondta, hogy verjen bele egyet minden alkalommal a kerítésbe, amikor elveszíti a türelmét vagy összevész valakivel. Az első nap a fiú 37 szöget vert a kerítés deszkáiba.
A következő hetekben azonban megtanult uralkodni az indulatain és a kerítésbe vert szögek száma napról napra csökkent. Rájött ugyanis arra, hogy sokkal könnyebb volt uralkodni az indulatain, mint a szögeket beverni a kerítésbe.
Aztán végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egyetlen szöget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához és nagy örömmel újságolta el neki a hírt.
Az apja ekkor azt mondta neki, hogy húzzon ki egy szöget minden egyes nap, amikor nem vesztette el a türelmét és nem veszekedett senkivel.
Ezután teltek a napok és a fiú egy nap azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az össze szöget a kerítésből. Az apa ekkor odahívta a fiát és rámutatott a kerítésre:
Fiam, szépen viselkedtél, de nézd csak meg mennyi lyuk van a kerítésben, ez már soha többet nem lesz olyan, mint régen volt.
Ha összeveszel valakivel, megsebzed, és ugyan olyan sebet hagysz benne, mint itt ezek a lyukak. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést, de az örökre seb marad. Akárhányszor is kérsz bocsánatot, a seb ott marad örökre!
A szóbeli sértés ugyan olyan fájdalmat okozhat, mint a fizikai. Ügyelj rá, hogy soha ne bánts meg senkit, mert lehet ezzel őt, örökre elveszíted!