Egy keresztyén nő fontos dolog miatt, ekképpen imádkozott az Úrhoz. „Istenem vegyél el tőlem minden bűnt, hogy az áldásodat el tudjam venni…..” És az imát Isten meghallgatta, és testvérnőnk kérését teljesítette.
Ugye milyen mesébe illő volt ez a fenti történet? Ment egy kérés Isten felé, ami meghallgatásra talált és teljesült. Vizsgáljuk meg azonban, hogy ez nem is volt olyan egyszerű az imádkozó részéről. Testvérnőnk tisztában volt vele, hogy az Úr a szíveket vizsgálja, és tudta, hogy minden szándékos, vagy szándék nélküli, esetleg a szív mélyén lapuló titkos bűn, megvizsgálásra kerül a döntés előtt. Ő azt is tudta, hogy számára nagyon fontos ügyről van szó, és ezért mindenről lemond, még arról is, amihez talán ragaszkodna. Meg akarta üresíteni magát, és kiengedni mindent a kezéből, és rábízni az Úrra annak teljes megítélését. Tisztán akarta elvenni azt az áldást, amitől függött a további sorsa.
Elgondolom, hányszor és hányszor kérünk Istentől valamit, de nem jut eszünkbe lemondani saját kedves dolgainkról. Milyen keveset mondjuk azt, hogy: „Ítéld meg Uram az én ügyemet, és tisztíts meg engem! Tisztíts meg engem, hogy el tudjam venni a nekem szánt áldásokat!” E rövidke történeten gondolkodjunk el, és gyakoroljuk életünk legfontosabb döntését is Istenre bízni. Ki tudhatná legjobban, hogy mi a jó a mi számunkra, ha nem a Teremtő Atyánk? Adjuk meg életünk minden területén a jogot annak Aki, a legtöbbet tette, és ma is teszi értünk.