„Tömegek járnak a széles úton, akik mind a pokolba jutnak”- szinte naponta hangzik el a hívő emberek szájából ez az igaz kijelentés, azonban sokszor hiába, mert a világ nem hallgatja meg, a hívők pedig tesznek -e érte valamit? Az Úr akarata ez: „Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, mely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt” Máté 7: 13-14

A nagy létszámú gyülekezetekben, nem beszélnek a bűnökről, mert azt mondják, hogy az legyen az ember és Isten dolga. Náluk fontos a mennél nagyobb létszám, akik adakoznak, és ha némely embernek szólnának a viselkedése miatt, megharagudna. A Gyülekezetbe nem azért járunk, mert unatkozunk, és hogy az időnket eltöltsük, hanem elfogadtuk és szeretjük Istent, Őt akarjuk imádni, dicsérni a testvéreinkkel együtt, akikkel összeköt a Szent Lélek. Ezért minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy egyre tisztogassuk magunkat, hogy Isten elvárásait teljesíteni tudjuk.

Minden hívő ember csetlik, botlik, de nem marad a földön, hanem igyekszik felállni. Az igaz hívő így van a bűnnel is, hogy ha még elkövette, amit nem szabad, de igyekszik megbánni, és jóvátenni. Mindenki ismeri az Igét: Mindent szabad nékem, de nem minden használ, mindent szabad nékem, de nem minden épít” I Kor. 10:23

Ezt kellene bölcsen megérteni, és ennek megfelelően élni az életünket!
Egyik gyülekezetben, a pásztor komoly bűnöket fedett fel, és eltiltotta a testvéreket az Úrvacsorai közösségtől mindaddig, míg nem változtatnak az életükön. Mondanom sem kell, hogy óriási sértődés lett belőle, sőt azzal magyarázták, hogy személyiségjogot sért.

Mikor Jézus tanítja a népet, csak egy lehetőséget ad, és nem többet, határozottan megmondja, hogy mit kell cselekedniük, ha pedig nem azt teszik, akkor mi lesz a következménye. Hasonlóan én is ezt mondhatom a fenti gyülekezeti dologra: A bűnből meg kell térni, mert hiába próbál valaki más gyülekezetbe elmenni, ha a bűnt nem hagyja el, a vége a pokol. Senki nem kerülheti el, mert Isten előtt egyszer meg kell állni.