Ez a történet egy lányról szól, akit az állatok is szeretnek.
„Messze országban” dolgozott egy keresztyén lány, és ritkán tudott csak haza látogatni.
Nagy elszántsággal elhatározta, hogy az idei szabadságát megduplázza, és hosszabb ideig lesz a családjával odahaza.
Isten meg is áldotta, mert jól teltek a napjai. Szeretett a napsütésben kint kertészkedni, ahol összebarátkozott egy feketerigóval. Nevetségesen hangzik ez a barátság, de valójában így történt. Minden nap, mikor a rigó meglátta lányt, felült a magas fára, és ott énekelt neki. Ha viszont nem volt a kertben, akkor kereste.
Hamar telt az idő, és bármennyire szerette volna visszafele tolni a napokat, egyszer csak eljött a visszaindulás ideje. Fájó szívvel elköszönt a családtól, és nyakába vette a hosszú utat.
A rigó hiába kereste, már nem találta, és hiába várta a kedves hangját, már nem köszönt vissza neki.
Eltelt 1-2 nap, és a rigó újra kereste a lányt. Az édesanyja a nyitott ablaknál ült a szobába, mikor meghallotta a madár erős hívó hangját, ekkor felállt és az ablakhoz ment. Az ablakkal szemben lévő épület tetején ült a rigó, szájában egy nagyobb méretű kukaccal és félreérhetetlenül felajánlotta finom falatot az általa kiválasztott lánynak. Az édesanya elnevette magát, és mikor a rigó meggyőződött, hogy nem az, akinek kedveskedni akart, szomorúan tovább repült.
„Messze országba” visszaérkezve a lány nagyon elfáradt, és igyekezett kipihenni magát. Amikor reggel felébredt és kitekintett az ablakon, nagyon meglepődött. Az ablakkal szemben van a szomszéd melléképülete, aminek a tetején 2 vadkacsa tanyázott, és nagy érdeklődést tanúsítva bámultak a nyitott ablakon befelé. Először azt gondolta, hogy álmodik, és megdörzsölte a szemét, de mikor meggyőződött a valódiságról, elnevette magát, mert eszébe jutott, hogy milyen sokat járt le a közeli tengerhez, és ott etette a hattyúkat, és vadkacsákat.
Nos, talán ezek a vadkacsák, hosszúnak találták a szabadságot, és hiányolták a lányt, aki szíve tiszta szeretetével etetgette őket, beszélgetett velük. Keresték az embert, aki szóba áll velük, aki nem önző módra tálba képzeli őket, hanem jelenlétével bizonyítja, hogy miattuk ment le a vízhez, hogy velük találkozzon.
Milyen buták az állatok - gondoljuk mi, de ez nem így van! Néha embert megszégyenítő módon tudnak ragaszkodni, nézni, és maguk nyelvükön beszélni.
Igen ez a lány hiányzott a feketerigónak, akivel odahaza összebarátkozott, és hiányzott azoknak a vadkacsáknak is, akik ott „messze országban” megismerték, és visszavárták őt.