Sok előkép mutat az Úr Jézusra. A legfontosabbak a következők:
1 Ádám: Mint az emberi nem első tagja, Krisztusnak az utolsó Ádámnak az ellenképe. Aki egy új emberi nemzetség első tagja.
Ahogyan az első Ádám által bűn, halál és kárhozat származott az emberiségre, úgy a Megváltó az utolsó Ádám által igazságosság, élet és örök üdvösség fakad a Benne hívők számára.
Róma 5: 12-19, 1 Kor.15: 22, 45-49

2.Nóé. Nóé egy új emberiség törzsatyja, épp úgy mint Krisztus. Nóé bárkát készített, és ebben tartotta meg azokat, akik engedték magukat megmenteni Isten ítélete alól.
A Krisztusban hívők az ítélet elől elrejtettek.
1 Mózes 6:8-22, 7:1, 8:1, Zsid 11:7, 2 Péter 2:5, 1 Péter 3:20,

3.Ábrahám: Ábrahám minden hívő törzsatyja. Vele állította fel először Isten a hit alapelvét. Így utalás Krisztusra, Aki rámutatott a hit útjára.1 Mózes 15:6, Róma 4: 3-5, és 18-22, Gal 3: 6-9, Jak 2:32, Zsid 11: 8-10,

4.Melkisédek: Ő egy személyben egyesítette, mint Krisztus is, a királyságot és papságot. 1 Mózes 14:18, Zsid 7:1-3,

5.József: Miként Krisztus, József is megaláztatáson, szenvedésen jutott el a felmagasztaláshoz, és dicsőséghez. Mint Krisztust, Józsefet is gyűlölték és üldözték testvérei.
Végül is magához hívta, és megmentett őket és megkegyelmezett nekik. Mint Krisztus, József is nem csupán testvéreinek, hanem a népeknek a megmentője lett. ’ Mózes 37: 46

6.Mózes. Mózes volt Izráel népének szabadítója és az ÓSZ közvetítője.
Jézus szabadítója azoknak, akik neki engedelmeskednek, és az új örök szövetség megalapítója. 5 Mózes 18. 15,  Zsid 3:3-6, Lk. 24: 19

7Józsué: Józsué hasonnevű mintaképének, előképe, aki bevezet bennünket az örök nyugalom megígért földjére. Zsid 4:8-10

8. Dávid: Dávid Krisztus győzelmes királyságának előképe. a küzdelem és megaláztatás után. 2 Sám. 15:12-13,

9.Salamon: A békesség örök fejedelmének előképe. Aki a Szent Szellem és Gyülekezet templomát építi. 2 Sám 7:12-13

10.Jónás: Előképe Jézus feltámadásának és az azt követő Igehirdetésnek a pogányok között. Máté 12: 40-41

11. Keresztelő János: Az írás Krisztus előhírnökének, útkészítőjének nevezi. Egyengette az eljövendő Király útját, és előkészítette a szíveket az Evangélium befogadására.
Ő volt a kiáltó szó – Krisztus az Ige
Ő volt a fénysugár – Krisztus a világosság
Ő volt a vőlegény barátja –Krisztus maga a vőlegény
Ésaiás 40.:3,  Mal 3:1, MT 3. 1-12