Amikor Isten gyakorlatilag foglalkozik velünk, gyermekeivel, akkor a saját elve szerint és saját módszerei szerint jár el. Meg vannak a bűneink bocsátva Jézus Krisztusban? Akkor ez lesz az előjogunk mostantól kezdve, hogy Isten gyöngéden bánik velünk, és figyelmeztet, ha csak egy pillanatra is letérünk az Ő útjáról. Ez gyakran azt jelenti, amit ma átélünk egyenes kapcsolatban van valamivel, ami a múltban történt, vagyis azt aratjuk, amit régebben vetettünk.Szívesek és barátságosak voltunk másokhoz? Akkor Isten kegyes lesz hozzánk, és a kegyelem megsokasodik rajtunk.
Kritizáltuk mások cselekedeteit? Akkor előbb utóbb fel fogjuk fedezni, hogy mi is ezt cselekedtük, és learatjuk a következményeket. „Mert amilyen mértékkel mérnek nekünk, olyan mértékkel mérnek nekünk.” Ha tudjátok, hogy mi volt helytelen a testvéreknél, akkor tudjátok, mi volt helytelen saját cselekedeteitekben.” Ez Isten gondolata. Az Ő bánásmódja nem rideg, mert szeretetből fakad, és Ő igyekszik nekünk minden lehető lehetőséget felkínálni.
Fogadjuk el ezt az Ő bánásmódját, és akkor sok előre nem látott nyomorúságot el fogunk kerülni.
Írta: Watchman Nee