Vasárnap Istentiszteletre mentünk kocsival, és amint a kereszteződéshez értünk, jött egy kerékpáros, ezért meg kellett állnunk. Az előttem álló bokor néhány pillanatra eltakarta a személy arcát, de valamit megláttam, ami megmaradt bennem. Láttam a kerékpáros két lábát, ami nagyon dagadt, visszeres, munkában megerőltetett láb volt. Ez a pillanat olyan volt, mint mikor a kamera valakinek a testrészét kiemeli, kinagyítja, hogy jobban meg lehessen figyelni. Amint a kerékpáros haladt előre, megláttam az arcát is. Megismertem őt, köszönt és tovább haladt.
A bennem megmaradt látvány előhozott egy másik képet. Mégpedig a gyermekeit, akik a munka frontján nem állnak ott, ahol kellene. Míg az anya lába szemmel látható módon a munka áldozata, addig a felnőtt gyerekek vidáman töltik napjaikat.
Elgondolkodtam rajta, ha talán azt a bizonyos mennyiségű munkát elosztanák, és mindenki vállalna fel valamit, lehet, hogy az édesanya tovább élne. Lábaiban az erek nem duzzadnának veszélyt kiáltva, és több ideje lenne pihentetni őket. Tudom, és meg vagyok győződve arról, hogy nem magáért dolgozik annyit az édesanya, hanem azért, hogy a gyermekeinek több jusson.
Ti gyerekek, akik talán olvassátok ezt az írást, gondolkodjatok el rajta! Valószínű szeretitek az édesanyátokat és szeretnétek, hogy sokáig éljen köztetek, akkor tegyetek ti is érte! Amit ketten visznek, könnyebb, a két út felére csökkenhet, ha ott vagy segítségként édesanyád mellett, aki mindig azon gondolkozik, hogy mindent megadjon neked!
Segíts neki a munkában akkor is, ha neked az nem tetszik. Gondold el, ha egyszer te is szülő leszel, milyen nagyszerű lesz, ha gyermeked ott lesz melletted, hogy a teher felére csökkenjen.
„Tedd meg még ma, amit megtehetsz, mert holnap talán már későn lesz!”-mondja egy versíró! Ez a mondat mindent elmond, és figyelmedet felhívja a szülői segítségre!
Légy tehát engedelmes!