Oly sokszor elfelejtkezünk arról a nagyon fontos tényről, hogy az életünk  ajándék számunkra. Ez nem természetes, hanem igenis ajándék, és mégis milyen keveset mondjuk Istennek, hogy: „Uram, köszönöm az életem.” És ha még tovább gondoljuk, mondhatnánk, „Köszönöm a mindennapi kenyeret, egészséget, erőt, stb. mindent köszönök Neked! És milyen keveset hálás a szívünk azért a mindenért. Ilyen az ember, aki születésétől fogva bűnben él, és hálátlan. Ha viszont történik valami az életünkben, amire kénytelenek vagyunk odafigyelni, akkor látjuk meg igazán, hogy az Úr tenyerén hordoz bennünket, mert a szeme fényei vagyunk.
Szeretnék veletek megosztani egy bizonyságot, ami szintén azt igazolja, hogy Isten nagyon szeret bennünket.

Az történt, hogy férjemmel elmentünk ügyet intézni a közeli városba, és visszafele jövet a kocsi szokatlanul viselkedett, ami műszaki hibára engedett következtetni.  Férjem nem állt meg, hogy külsőleg valamiről is meggyőződjön, hanem inkább igyekezett, hogy minél hamarabb haza érjünk. Az Utolsó 10-16 km-ben imádkozni kezdtem, hogy Isten segítsen meg bennünket, mert egyre inkább éreztem én is a bajt.
Mire beértünk a községünkbe, már szinte vezethetetlen volt a kocsi, de a sok rosszban az volt a jó, hogy hamar találtunk egy szerelőt, és a tudat pillanatnyilag megnyugtatott bennünket. Miután a körbe nézték a kocsit, férjem rápillantott a bal első kerékre, és látta, hogy az anyacsavarok teljesen fel vannak lazulva.
Mikor lehajolt és meggyőződött róla, hogy kézzel is elfordítható a csavar, akkor értettük meg igazán, hogy Isten milyen bajtól óvott meg bennünket. A fellazult kerék, ha kiesett volna a kocsi alól, a kocsi átmegy a másik oldalba, és tragédiához vezetett volna.
Végül is nem kutakodtunk, hogy ki és miért tette ezt ellenünk, hanem hazaérve megköszöntük Istennek az életünket!
Megköszöntük, hogy az Úr angyalai tábort járnak az Övéi körül, és kimentik őket minden bajból.
És most hálás szívvel mondom most ki: „Uram, köszönöm az életemet!”