Egy testvér mindig azon panaszkodott, hogy az övé a legnagyobb kereszt, már alig bírja cipelni. Ez a panaszkodás szinte nap, mint nap, megismétlődött. Egyszer Jézus lélekben elvitte, hogy bemutassa neki azt a számtalan sok keresztet, amit más visel. Ahogy együtt sétáltak, és Jézus odavezette egy-egy kereszthez, közelről láthatta, hogy voltak azok között  durva göcsörtös, girbe-gurba, faragatlan, és végtelen nehéz keresztek. Egyszer csak Jézus odament egy kicsi kereszthez, felvette és átadta testvérünknek: - Tessék, ez a te kereszted.- mondta. Testvérünk átvette a keresztet, és elpirult arccal, szégyenkezve vette észre, hogy az ő keresztje a legkisebb, és a legkönnyebb. Tartotta egy ideig a kezében, majd szégyenkezve visszaeresztette a földre.
Így vagyunk mi is gyakran ezzel, a mi keresztünket látjuk a legnagyobbnak, pedig ha a más problémáját meghallgatjuk, a miénk eltörpül mögötte.
Lássuk be, hogy az Úr nagyobb terhet nem ad ránk, mint amit mi el tudnánk viselni! (I. Korintus levél:10:13)