A hétvége nagyon zsúfolt volt számomra, alig tudtam az időmet beosztani, hogy mindenre jusson. Tudtam, hogy szombaton Körösszakálra megyünk, hogy az Isten kegyelméből megkapott imaházat kitakarítsuk, és mégis illő egy kis süteményt testvéreimnek is sütni. Vasárnap délelőtt az Istentisztelet után Pénztárbeszámolót kell tartanom, majd ebédelek, elvégzem a pénztárral kapcsolatos könyvelést és fél 3-kor lesz az indulás. Negyed 3-kor azt mondtam az Úrnak, hogy ilyen rövid időn belül nem tudok felkészülni, inkább most nem szolgálok. Éreztem a szívemben a hálát és örömet a Szakáli imaházért, Földesen a szövetség megújításáért, és mindenért! Boldog voltam, és indulás előtt 10 perccel mégis kezembe vettem a verses füzetemet, és kinyitottam. Mikor rápillantottam az ott álló sorokra, megdobbant a szívem, mert egy vallomás volt az Úr felé. Így hangzott a vers:
Még soha
Ajtódon nem kopogtam,
hiába sohasem,
Nem hagytad kialudni,
pislákoló hitem.
Soha nem hagytad el azt,
Ki Rád támaszkodott,
Karjaid közé vetted,
S Benned megnyugodhatott.
Uram, Tőled csalódva,
Nem jöttem el soha,
Te voltál, s Te vagy Kősziklám,
S az élet Ura.
Tudtam, hogy az Úr adta az én szemeim elé, hogy amit szívemben érzek, egy megvallásban mondjam el! Míg gépeltem és nyomtattam a verset, az is eszembe jutott, hogy milyen kegyelem ez is, hogy én magam meg tudom mindezt csinálni, és nem kellett gyermekeimet megkérni, hogy segítsenek. Gyorsan begépeltem, kinyomtattam, és perceken belül, mikor indultunk, már minden készen volt.
Nem volt időm készülni, de az Úr ezt tudta, és azzal hálálta meg nekem, hogy a szívem állapotához illő verset kiválasztotta, és a bizonyság a szívemben megfogalmazva készen állt.
Így igaz! A Szent Szellem mindenkor ott van, hogy betöltse a mi szükségeinket, ha kell, a szavakat adja a szánkba, szemünk elé, amit keresünk, szívünkbe, amit tennünk kell. Hagyatkozzunk hát mindenkor Reá!!!