Sokszor megtapasztalhattuk saját életünkben, hogy amikor legjobban kellene a hitünket bizonyítani, akkor bukunk el.
Szeretnék megosztani veletek egy ilyen valós történetet, ami sajnos a mi családunkban fordult elő.
A férjem reggel, amikor haza jött a munkából, kivette az irattárcáját a kocsiból és behozta, hogy majd amikor később megyünk a másik kocsival, otthon ne maradjon a jogosítványa miatt.
Hamar eltelt a délelőtt, és lassan én is készülődni kezdtem a délutáni missziós szolgálatunkra, és készítettem a Bibliámat stb.
Közben feltűnt, hogy a férjem gyakran ki-be járkál, és látszik az arcán, hogy ideges. Majd elmondta, hogy keresi az irattárcáját, amit nem tudja, hogy hova tett?
Már mindenütt megnézte, de nem találja, és közben meg vészesen telik az idő, nemsokára indulnunk kellett. Én azt javasoltam neki, hogy imádkozzunk és biztos vagyok benne, hogy mire elindulunk, meglesz az irattárca, csak hagyja abba a keresést, és tegye le az Úr kezébe! Szépen elmondtuk az Úrnak a kérésünket, és én megnyugodva öltözködni kezdtem. Nem figyeltem őt, de azt észrevettem, hogy ezután is járkál ki-be.
Egyszer megkérdeztem, tőle, hogy hova járkál? Azt felelte, hogy ő tudja, hogy behozta az iratait és idetette stb. és kezdte elölről a panaszos keresést. Ismét figyelmeztettem arra, hogy végre tegye már le az Úr kezébe, és hagyja abba a keresést, Isten sokkal jobban tudja azt, hogy nekünk szükségünk van rá, mivel szolgálni megyünk. Férjem láttam szégyenkezett az okoskodása miatt, lehajtott fejjel, bement a szobába, majd szinte azonnal mosolyogva kijött, és kezében tartotta a keresett tárcáját. Rápillantottam, és azt mondtam: Látod, csak annyi kellett, hogy elszégyelld magad az Úr előtt. Csak annyi kellett, hogy belásd, hogy az emberi keresésnek nincs eredménye!
Töredelmesen belátva azt mondta: Bocsánatot kérek az Úrtól a hitetlenségem miatt. Majd arról beszélt, hogy számtalanszor megnézte a laptopja mellett az asztalt, és nem látta rajta. (Ahogy az Ige mondja: Szemeik vannak, de nem látnak” Zsoltárok 115: 5b
  Kedves Testvérek! Gyakran vagyunk ilyen hívők! Sokszor elmondjuk, hogyan kell valamit csinálni, de egészen az ellenkezőjét műveljük. Sokszor elmondjuk, hogy ha kérünk az Úrtól valamit, a kétely legkisebb árnyéka sem legyen jelen, hanem tegyük le Isten kezébe, és várjuk, mert Ő jobban tudja, mire van nekünk szükségünk. Én nem nevezném az előbbi kis történetet hitetlenségnek, hanem inkább emberi okoskodásnak!
Pedig tudjuk, hogy a Hit: „ A Hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés”Tehát az, ami még csak a reményeinkben van, hitünk erejével már is valósnak fogadjuk el!
Mert mit mond az Ige? „ Mert jól tudja azt ti mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek…..”
Kedves Testvéreim! A János 20: 27 - 28 mélyreható Igével zárom ezt a történetet, hogy fogadjuk meg mindannyian Jézus tanácsát: „ Ezután mondta Tamásnak:Hozd ide a te ujjaidat, és nézd meg az én kezeimet, és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő!
És felelt Tamás és monda néki: ÉN URAM, ÉS ÉN ISTENEM!!!! Ugye nem szerettél volna a Tamás helyébe lenni te sem