Gyülekezetünkben mindig a hónap első vasárnapján szoktunk úrvacsorát venni és ehhez a bort én vásárolom meg.
Most is ekképpen történt. A szükséges dolgokat a borral együtt bevásároltam, és a kerékpárra felpakolva indultam haza. Otthon már várt rám a kedvenc malamut kutyánk, aki igen nagy örömmel fogadja, amikor haza érkezek.
Letámasztottam a kerékpárt a garázsba, és eszembe jutott, hogy megnézem, jól zártam e be a kaput magam mögött. Ez idő alatt a kutyus addig kíváncsiskodott, szagolgatott, amíg a kerékpár felborult. Mindezt halottam, és arra gondoltam, hogy el is tört a boros üveg, de szívemben ott volt mégis a remény, hogy az Úr ezt nem engedi meg. A bor, ami a Jézus vérét szimbolizálja az úrvacsorán, van ereje kivédeni ezt az ütődést.
És amikor a garázs ajtóba értem, megláttam a felborult kerékpárról a lecsúszott szatyrot, és az abból kiesett üveget, félve nyúltam utána. Felemeltem a földről, és láttam, még egy karcolás sem érte az üveget, pedig szinte az esett ki elsőnek a kőre.
Megálltam és egy kicsit szégyenkeztem, és elgondolkodtam azon, hogy milyen is az én hitem, miért volt bennem kételkedés? Az Úr most is bebizonyította, hogy Jézus vére erő, védelem és győzelem!