Bizonyságok fellegei vesznek körül bennünket ! Ezt a megállapítást Pál levelei között olvashatjuk.
Talán ti is megtapasztaltátok már, hogy időnként elhalmoz bennünket áldásokkal az Úr és ilyenkor nagyon boldogok vagyunk. Ez az öröm, azonban nem hasonlítható össze semmilyen földi sikerrel, gazdagsággal, mert ez az öröm, nem a szemedet, hanem a szívedet gyönyörködteti. Ilyen az én bizonyságom is, amit most megosztok veletek.
A férjem egyik nap az autónkat készítette elő a műszaki vizsgára, és ki akarta porszívózni. Mivel nem találta meg a melléképület kulcsát, ezért tőlem kérdezte, hogy nem láttam - e? Estefelé volt s ekkor eszembe jutott, hogy délután odaát voltam a másik kisházban és emlékszem, hogy a kulcsot a zsebembe tettem.
Viszont egy kicsit elbizonytalanodtam, amikor minden elképzelhető helyen megnéztük, de nem találtuk meg.
A nagy keresés közben hirtelen egy késztetést éreztem arra, hogy kezdjek el imádkozni az Úrhoz a kulcs miatt. Tudtam, hogy gyakran fordultunk már ilyen segítségért, Jézushoz, és mindig meghallgatott. Ő volt, aki előteremtette még a lehetetlent is nekünk.
Még nem fejeztem be az imádkozást, amikor a férjem a fali kulcstartóról leakasztott egy kulcsot, és azt mondta, hogy megpróbálja azzal kinyitni. Aztán imádkoztam tovább. Miután befejeztem, elindultam, hogy megnézzem sikerül - e azzal a kulccsal kinyitni az ajtót? Aztán ahogy igyekeztem, felkapcsolódott az éjszakai mozgásérzékelő világítása, és megpillantottam a férjemet, aki kezében hozta a porszívót, és azt mondta, hogy majd csak meg lesz az a kulcscsomó.
Hirtelen megvilágosodott előttem, hogy ezek szerint be tudott menni, mert az ajtót kinyitotta az az idegen kulcs is.
Megálltam, és egy különös, de ismerős érzés fogott el. Az az érzés, amit már számtalanszor megtapasztaltam, de mindig újként tudom átélni. A szívemből áradt az a megbizonyosodás, hogy ma sem csalódtam az Úrban! Ma is velem, velünk volt, és megsegített. Meghallgatta az imámat az Úr, és válaszolt rá.
Olyan érdekes volt, mintha egy másik személy lett volna itt, mintha csak azt kértem volna, hogy: Uram, segíts, hogy kinyíljon az az ajtó, hogy a porszívót, ki tudjuk hozni.
Aztán eleredtek a könnyeim, az Úr jósága miatt. Annyira közel tud jönni hozzánk az Úr, hogy szinte érezzük a jelenlétét! Oly sokszor felteszem a kérdést: „Uram, miért vagy ilyen jó hozzám? Hisz semmivel nem érdemeltem én ezt ki!” Így időztem még egy keveset, és szívem tele volt hálával.
Majd ott, ahol a késztetést kaptam az imára, újra kaptam egy indíttatást, ami most nem egy belső hangban történt meg, hanem az Úr, csak bevezetett a szobába, ahol kinyitottam a szekrényt és a mellényem zsebemből csak egyszerűen kivettem a kulcscsomót.
Délután ugyanis mikor bent voltam a másik kisházban, az a mellény volt rajtam, és annak a zsebébe tettem bele a kulcscsomót. Ez azonban később kiment a fejemből. Isten tehát egyszerűen csak rávezetett, hogy hol találom meg. Ezen nem kellett gondolkodnom, csak követtem az Úr vezetését és rögtön meg is találtam az elveszett kulcscsomót.
Ez a legcsodálatosabb, hogy nem az eszembe jutott, hogy „jaj, én nem is ebben a kabátba voltam, hanem a mellényben”, hanem az Úr vezetett, mint egy vakot, teljesen odáig, ahol könnyedén megtaláltam a kereset tárgyat. Többször éltem már át hasonlót és mindannyiszor éreztem a Szent Szellem közelséget.
Hálás szívvel gondolok vissza erre a bizonyságomra is, legyen az Úr áldott érte!
Dózsa Lajosné