A nyár folyamán a férjem hátán atheroma keletkezett, és hetekig kellett kezelni, míg elmúlt. A kinyomkodott felületet fertőtlenítőszerrel kezeltük, majd be kellett mindig kötözni. Nagy örömünkre szolgált mikor az orvos azt mondta, hogy meggyógyult. Két kis műanyag üvegben még maradt fertőtlenítőszer, amit a fürdőszobában tartottam, hogy esetleg más sebfertőtlenítésre is felhasználhatjuk.
A napokban takarítást végeztem a lakásban és a kezembe került kis üvegeket egy nejlon zacskóba tettem, azt pedig a kukába dobtam. Arra gondoltam, hogy több hónap óta nem volt rá szükség, valószínű már nem is kell. Majd kb. 3 nap múlva azt mondta a férjem, hogy nézzem meg az atlétáját, mert pecsétes, valószínű kiújult az atheromája. Megnéztem az atlétát és valóban két-három kis véres csepp mutatkozott rajta. „Kössük le újra, de jó lenne, ha előtte lefertőtlenítenéd”- mondta. Nem akartam ránézni, de lábaim a földbe gyökereztek a szó hallatán, mert átfutott az agyamon, hogy a kukába dobtam az üvegeket. Könnyed legyintéssel intettem, hogy majd legközelebb bekenjük. Közben nagyon bántott a dolog, hogy miért is dobtam ki, de megmondani nem akartam a baj végett. Aztán másnap újra megnéztük a vélt sebhelyet, de nem jött belőle semmi, így kötni sem kellett. Férjem nyugodt hangon megjegyezte, hogy valószínű egy pattanást kapart el és az vérzett. Én is megkönnyebbültem a kijelentése után.
Másnap indíttatást kaptam arra, hogy a nagy kukába nézzek bele, nem -e maradt benne az a zacskó, amiben benne van a két kisüveg. Mikor felnyitottam a kuka tetejét láttam néhány kis kukás zacskót, kettőt gyorsan kivettem, de arra gondoltam, hogy a sütőben bent hagytam a húst, amit néhány perc múlva ki kell vennem, és mire én kiszedem zacskóban lévő tartalmat, addigra megég a sütőben lévő étel. Csodának vélhető módon mikor belenyúltam a zacskóba, éppen azt a nejlont húztam elő, amiben a kisüvegek sorakoztak. Alig hittem a szememnek, gyorsan visszakötöttem a zacskót, bementem, kezet mostam, és a sütőhöz futva láttam a szép piros húsokat, amit éppen akkor kellett kivennem.
Nagyot lélegeztem és azt mondtam: Istenem! Vannak bizonyságok, amik nagyobbak ennél, mert az életemet adtad már többször vissza, vagy anyagi áldást kaptam Tőled, de nekem most ez a legnagyobb! Isten tudta, hogy engem bánt az, hogy majdnem hazugságba keveredtem a fertőtlenítő miatt, és csodával határos módon visszaadta a keresett dolgot, pedig kukaszállítás is volt közben. Istennek még arra is volt gondja, hogy azonnal a kezembe adta az üvegeket, mikor belenyúltam a zacskóba, hogy a keresgélés miatt ne töltsek időt, nehogy megégjen a hús a sütőben.
„Aztán jött a vádlottak padja.” Férjem fürödni készült és találkoztunk a fürdőszobában. Én lesütött szemmel elmondtam neki, hogy hogyan dobtam ki az üvegeket, de Isten milyen csodálatos módon visszaadta. Ő erre ezt válaszolta: „Gondoltam, hogy nincs meg, mert nem hoztad elő.” Vettem egy nagy levegőt, szívem megtelt hálával az Úr felé, és mosolyogva tovább mentem.