Mi keresztyének sem vagyunk kivételek a betegség alól, de mi tudjuk, hogy van egy orvosunk, akihez mindig mehetünk gyógyulásért. A baj legtöbbször az, mikor már mindenből kifogyunk, akkor fordulunk az igazi orvosunkhoz.
Az történt ugyanis velem, hogy a nagy lábam ujjának a körme bele nőtt a húsba, és időközönként ki kell vágni, ami nem kellemes.

Most is kb. 6 napja, hogy dunsztkötést raktam rá, hogy talán meggyűl és kifakad. Jó volt neki a vizes ruha, de nem akart sokat változni. Hallottam egy ismerősömtől, hogy ilyen eseteket már csak orvosi beavatkozással lehet helyre hozni. Semmi kedvem nem volt orvoshoz menni, ott átélni a fájdalmakat, mindenképp házilag gondoltam el a gyógyulást. Néha leültem, langyos vízben megáztattam a lábam és odakészítettem minden vágó és szúró eszközt, amit be tudnék használni a házi műtéshez. Mikor hozzá értem és fájni kezdett, tehetetlenül csak visszavontam a döntésemet, és csak nézegettem a lábujjamat. Egyik ilyen tehetetlen állapotomban, hirtelen Jézus jutott eszembe, Aki tegnap, ma és mindörökké ugyan az!  Eszembe jutott a sok gyógyítása, amit az embereken elvégzett maradéktalanul. Elkezdtem hittel imádkozni, és könyörögtem az Úrhoz, hallgassa meg az imámat. Megnyugodtam, mert bizonyos voltam benne, hogy most már jó kézben van az ügyem.

Reggel csodálatos hangú kis rigó énekére ébredtem, és ahogy hozzáértem a lábamhoz, nem fájt. Kidugtam a takaró alól, kíváncsian nézegettem, és megfogalmazódott bennem: A gyógyulás útján vagyok! Nagyon boldog voltam, és vagyok, mert ma 2 napja, hogy az Úr gyógyítását kértem, és már szinte meggyógyult a lábam ujja. Dicsőség az Úrnak érte!

Miért megyünk mégis utoljára ahhoz, Akihez először kellene mennünk? Miért a hitetlenség, mikor Jézus semmit nem titkolt el előlünk, mindenben felkészített bennünket! Tudnunk kell, hogy a próbák között ott van Jézus, és arra vár, hogy Őt hívjuk mindig segítségül. Tegyük le hittel minden gondunkat az Ő kezébe, és Ő majd válaszol! Dicsőség Néki érte!!!

Legyen az én bizonyságom a ti számotokra is egy útmutató, és ha bármi gondotok van, csak Hozzá menjetek! Ő kész mindenkor lehajolni és orvosolni a helyzetedet. Ámen.