Számunkra az év első napja kemény próbával kezdődött. Lányomnak, aki Angliában dolgozik, már 1-jén el kellett indulnia, a Bp.-i Nemzetközi Autóbusz-pályaudvarra, ahonnan a busz a délutáni órákban indult Londonba.
Induláskor imádkoztunk, hogy Isten óvjon meg bennünket, és minden baj nélkül elérkezzünk a helyszínre. Nagyon nyugodtan, biztonságosan ültünk be a kocsiba, tudva azt, hogy jó kezekbe tettük le az utunkat. Persze ilyenkor mindenki elfelejtkezik róla - jelzem mi is - hogy Isten nem egy automata, ahova bedobjuk a pénzt, és minden rendben megy.
Van, mikor a sátán kikér bennünket, hogy megpróbálja a hitünket. Azon mesterkedik, hogy elbukjunk, és rámutasson az Úrnak, hogy nem is vagyunk igazán hitbéliek. Ilyenkor látom a szellemi harcot, amint az angyalok harcolnak értünk, és az Úr figyel bennünket, mert minden mozdulatunk, szavunk, cselekedetünk döntő a győzelemben. Jézus bízik bennünk, és az igazi öröm a végén van, mikor a győzelem a miénk, mert a próbát kibírtuk. Végig tudtam, hogy a győzelem az Úr oldalán a mienk kell hogy legyen.
Elindultunk tehát a hosszú útra, és 150 km-ig nem is volt baj. Majd ekkor észrevettem, hogy a kocsi körül valami nincs rendben. A műszaki részét nem tudtam, csak azt, hogy lányomnak időre kell fent lenni Pesten. Férjem próbálkozott a hiba elhárításával, de nem sikerült. Egy benzinkúthoz sikerült eljutni a kocsival, és ott végleg megálltunk. Tudtuk, hogy gyorsan kell dönteni, mert kifutunk az időből. Mind a hárman a helyzet ellenére nagyon nyugodtak voltunk. Néhány perc múlva szóltam a férjemnek, hogy a kútnál 3 kocsi áll, azok közül talán megy Pestre valamelyik, és a lányunkat elviszi. Aztán a férjem elindult, és elmondása alapján neki a fehér Suzukihoz kellett odamenni. Miután elmondta a bajunkat, végtelenül készségesek voltak, és felajánlották, hogy mivel egyébként is a buszpályaudvar mellett mennek el, elviszik a lányunkat. Egy percre sem jutott eszembe, hogy kinek az autójába ül bele, és valami baj érhetné, mert meg voltam győződve róla, hogy az Úr küldte oda azt a házaspárt segítségül. Pontosan ott annál a benzinkútnál kellett megállniuk, és a férjemnek hozzájuk kellett odamenni. Dicsőség Istennek, ők elvitték a pályaudvarra.
Az, hogy mi hogyan jutunk haza, másodlagos volt. Férjem telefonált a fiunknak, aki Debrecenben lakik, nagyon messze. Ráadásul szilveszter éjszakán - mivel hang technikus - egész éjjel a gyülekezetben volt, délelőtt pedig az Istentiszteleti alkalom volt, és alig aludhatott 1-2 órát. Kisebbik lányoméknak is szóltunk, ők is nagyon aggódtak, és el akartak indulni értünk.
Ha valaha éreztem, hogy szeretnek a gyermekeim, most nagyon érezni lehetett, az aggodalmuk, a segíteni akarásuk nagyon bizonyította.
Végül a fiúnk kocsija volt alkalmas a vontatásra, ő jött értünk. A várakozás végtelennek tűnt, de közel 190 km-re voltunk egymáshoz, és ehhez idő kellett. A végtelen hosszúnak tűnő idő alatt egy olyan nyugalom volt a szívünkben, ami a győzelmet segítette elő. Eközben felhívott az a házaspár, aki a lányomat elvitte, és felőlünk is érdeklődött, hogy haza tudunk-e jutni? Nagyon jól esett, hogy azok az emberek, akik soha nem láttak bennünket, azon túl, hogy a lányomon segítettek önzetlenül, még felőlünk is érdeklődtek.
Volt idő átgondolni Isten csodálatos gondoskodását. Eszembe jutott ez az Ige: „Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.” (Jób 5:18)
Mert igen, beleengedett az Úr a próbába, de ki is mentett bennünket. És mi végig azt a mélységes nyugalmat éreztük, mert tudtuk, hogy a mi hitünk dönti el a győzelmet. Nem volt nehéz, hisz számtalanszor átéltük, amiként a bajból kimentett bennünket az Úr.
Aztán látom, amint az Úr mosolyogva ránk mutatott és azt mondta: -„Látod sátán, Ők az én gyermekeim, ők végig bíztak bennem. A győzelem a miénk!”- A sátán nem tudott mit szólni, és csak elkullogott…
Testvérek, természetesen nem arra biztatlak benneteket, hogy ne imádkozzatok egy-egy nagyobb esemény előtt, csupán ti is készüljetek fel, hogy nem megy mindig simán, és az angyalokkal együtt harcolnotok kell. Ehhez a harchoz az erőt a bennetek lévő hit adja. Mert ismeritek az Igét: „És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben. Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, amit mondott. Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.” (Márk 11:22-24)
És hazaérkeztünk a végtelen hosszú útról, a fiunk segítségével. Miután elgondolkodtunk újra a történteken, a fiam hozzáfűzte: „Az enyém is előkészített dolog volt, nem csak a fehér Suzuki, aki várta Katit. Mert ha 2 órával hamarabb szóltok, nem tudtam volna eljönni, mert akkor még semmit nem aludtam.”
Meggyőzően bólogattunk, hisz az Úr mindent megtervez, semmi sincsen véletlenül.