Az emberek fiatalabbak nem lesznek, és Isten kegyelme által sokan megérhetjük az öregkort is.
Számomra is bekopogott az életem ezen szakasza, de egyetlen pillanatra sem szomorodtam meg miatta. Isten a szolgálatban még többet bíz rám, és azt örömmel végzem.
Beköszöntött tehát a nyugdíjas éveim jó és rossz eseményei. Ezek közül szeretnék megosztani veletek egy olyan történetet, ami maradandó lesz a számomra.
A tegnapi napon Debrecenbe, a közeli városba kellett utaznom, és mivel buszhoz voltam kötve, ezért elővettem a kedvezményes jegyváltáshoz szükséges szelvényemet, odakészítettem az okmányaimat, és elindultam az első nyugdíjas utamra. Az ismerős buszsofőr viccesen megjegyezte, hogy csak „összejött” nekem is ez a kor, és nevettünk rajta.
A falu végén ellenőrök szálltak fel, és mindenki igyekezett előszedni a jegyeit. Én is elővettem az 50%-os kedvezményes jegyemet, hozzá a szelvényt, ami által kaptam a jegyet, és nyugodtan vártam az ellenőrzést. A fiatal férfi jól átvizsgálta mindkettőt, és végül kérte a személyi igazolványomat. Tudtam, hogy odakészítettem, de a hirtelen jött ellenőrzés miatt nem emlékeztem, hogy az asztalon felejtettem, vagy hová tettem? Szép nyugodtan várt az ellenőr, és mondtam neki, hogy ez az első utam, nem tudtam, hogy az is kell hozzá. Ő csak ott bizonygatta, hogy csak így tudja elfogadni a kedvezményes jegyemet. Rendkívül kényelmetlen volt a számomra, mert rajtam kívül még volt vagy 20 utas, és valószínű azt gondolták, hogy csalni akartam. Az ellenőr kérte, hogy valami fényképes igazolványt keressek elő, vagy csekket, ami a nevemre szól. Nem tudtam. Akkor kitalálta, hogy megkérdezi az embereket, hogy engem hogy hívnak. És ez volt a legelkeserítőbb, és megdöbbentőbb! Senki nem tudta, hogy hívnak! A 20 ember közül kettő mondta, hogy Irénke, de semmi többet nem tudtak rólam. Olyan emberek utaztak velem, akikkel néhány perccel előtte beszélgettem, és nem tudták hogyan hívnak, ki a férjem, és hol lakok? Az elkeseredésemet még az is fokozta, hogy 62 éve a faluban élek. Itt voltam moziüzem-vezető, nyugdíjazásom előtt közvetlen 6 évig felnőttképzéssel foglalkoztam, több 100 embernek adtam szakmát a kezébe, sőt még az UNIÓ jóvoltából pénzt is kaptak az emberek, mert tanultak. Autóstanfolyamot is szerveztünk. Naponta feljárok a falu üzleteibe, köszönő, beszélő viszonyban vagyok rengeteg emberrel, de az, hogy nem ismernek, vagy ha ismernek is, de nem tudták a nevem, ez volt a legrosszabb. Végül otthagyott az ellenőr, és kérte, hogy legközelebb vigyem magammal a személyi igazolványomat!
Miután elment, és én rendezgettem a táskában lévő dolgokat, észrevettem, hogy az ülésen van az irattartóm, amibe a személyi igazolványom volt. Rögtön szóltam, hogy megtaláltam, és nézze meg, hogy az adataim igazak Már nem akart visszajönni, de én erősködtem miatta. Majd visszaadta az iratokat, és megköszönte.
Talán másnál itt lett volna a vége, de nálam itt kezdődött el.
A szégyent felváltotta az a szomorúság, ami a történtek miatt bekövetkezett. Nem tudtam feldolgozni, hogy az emberek, hogyan lehetnek ilyenek? Annyira közömbösek egymás iránt, hogy még a nevét sem jegyzik meg! Mikor az igazolást kérte az ellenőr, ahogy szétnéztem magam körül, mindenki maga elé nézett, és semmi segítőszándék nem volt bennük. Akivel néhány perccel azelőtt beszéltem, nem tudta a nevemet!
Ilyenek az emberek! És eszembe jutott Jézus, mikor vitték a Dolorosán, hátán a kereszttel, mikor megfeszítették, leköpdösték, arcul verték, Őt, Aki néhány nappal azelőtt a templomban, a hegyen, és mindenütt tanította őket. Mit érzett Jézus, mikor a nép Barabást kérte, hogy engedjék szabadon? Mit érzett Ő, Aki soha senkit nem bántott, vállalta mindenki helyett a kereszthalált?!
Tudom az én esetemet egy pillanatra sem lehet hasonlítani Jézus keresztre feszítéséhez, megaláztatásához, csupán némi összevetés, hogy ha nekem ez fáj, Neki mennyire fájhatott az emberi hálátlanság, igazságtalanság??
Mit érdemel az ember? Érdemelni semmit nem érdemel, minden kegyelemből adatik a végtelen szeretet által.
Az én bizonyságom az, hogy ezek az emberek nagyon távol vannak tőlem, ha nem ismernek!
Az Isten, Aki teremtett, megsegít, és naponta velem van, egyedül Ő érdemel minden tiszteletet. Ő, az Isten szeret engem igazán! Annyira ismer engem, hogy a fejemről egy hajszál nem hullhat le, hogy ne tudjon róla.
Azt is tudom, hogy nem volt véletlen ez a helyzet. Isten be akarta nekem mutatni az embert. Kicsoda is az ember, és kicsoda az Isten???