Egy Igehirdető mondta el a következő történetet: Régebben egy asszony azt mondta nekem: „Nem tudom belátni, hogy az, aki a parancsolatok közül egyet nem tart be, ugyanolyan rossz, mint az, aki 5-öt, vagy egyet sem.
Elmondtam neki, hogy Isten soha sem adott öt, vagy tíz törvényt, csak egyet, amely tíz parancsolatból áll. Majd így folytattam: „Nézze csak meg ezt az órát! Ha megszámolja a kereket, lehet, hogy csak tízet, vagy még többet is talál, de ha csak egyet is összetör, az óra megáll.”
Az asszony még mindig nem értette, ezért tovább magyaráztam: „Tegyük fel, hogy ön egy láncon, a szakadék fölött függ. A lánc tíz szemből áll. Ha egy ember összetör minden láncszemet, hová kerül ön?
-„Mélybe, természetesen.” – „De tegyük fel, csak egy szem törik össze, akkor hová kerül ön?”
-„Ugyan úgy rossz lenne, ugyan úgy, lezuhannék!”
Ugyanannyi kegyelem kell a világ legjobb emberének megmentéséhez, mint a legrosszabbéhoz. Semmi más, csak a kegyelem tud felszabadítani a bűn törvénye alól, a Jézus Krisztusban való hit által.
„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, s ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki se, dicsekedjék.” /( Ef. 2:8-9)