-A földön egyetlen igazi öröm az Urat szolgálni!
Ez azonban csak akkor igazi öröm, ha erre a feladatra az Úr választott ki bennünket, ha felnövekedsz a szolgálatra.
Ne akarj mindenáron valamit csinálni a gyülekezetben, mert azon nincsen áldás!
Vannak hatalomra vágyó testvérek, akik a gyülekezeten belül „posztokért” berengenek, de azt úgysem áldja meg az Úr.
Ha egy kisgyereknek szülei vásárolnak egy autót, addig úgy se tudná vezetni, míg nincs meg hozzá a bölcsessége, a jogosítványa, és nem utolsó sorban az ahhoz szükséges pénze.
Tehát meg kell várnia, míg minden szépen kibontakozik körülötte.
Ugyanígy van a mi életünkben is. Ha Isten kiválasztott bennünket a szolgálatra, azt nem kell megharcolni, mert mindenki szeme előtt nyilvánvalóvá válik.
Az elhívással kapcsolatosan 1-2 példát említenék:
-1. A Máté 10. részben olvashatjuk, hogy mielőtt Jézus a szolgálatba kibocsátotta a 12 tanítványát, felkészítette őket mindarra, amit tenniük kell. Féltő szeretettel bocsátotta el őket.
Mint ahogy látjuk, hogy Jézus a tanítványait felkészítette, ugyanúgy készít fel téged vagy engem az Ő nagy munkájába.
- Történetesen az én szolgálatba való állításom a következőképpen történt: Az odaszánásom volt a legfontosabb, amit tettem. Természetesen voltak súrlódások a testvérekkel, de Isten mindennél, és mindenkitől fontosabb volt akkor is, és most is. Mivel élő kapcsolatom volt az Úrral, hallottam az Ő hangját, kijelentéseket kaptam, álmaim, látomásaim voltak.
Az álmok által a lelkek megkülönböztetése ajándékát is megkaptam. Ezután, a nyelvekenszólás, majd később az evangélista elhívásomat egy imaóra alkalmával kaptam meg, kijelentés, és látomás formájában. „1 év a felkészítési idő” szólt a kijelentésemben. Éppen 1 évre rá egy ökumenikus istentiszteleten kent fel egy pásztor a szolgálatra.
Amint Jézus felkészítette a tanítványokat, mielőtt kiküldte őket szolgálni, engem is felkészített az Úr mindarra, amire szükségem van az evangélista munkában. Így szép ezt a munkát végezni, mikor az Úr választ ki a megfelelő feladatra.
Akkor van benne örömünk, akkor van rajta áldás, ha a Szent Szellem ott van velünk.
De talán a legeslegfontosabbat most mondom el nektek: Ha valakit az Úr hív el a szolgálatba, akkor biztosan kitartóan végzi a szolgálatot, még akkor is, mikor kevés remény van a fent maradásra.
Mint látjátok, gyülekezetek szűnnek meg, mert a kevésbé megtért emberek kisodródnak a világba. Van közöttük olyan is, aki szolgáló létére hagyta el a gyülekezetet.
Miért is történhetett ez meg? Mert nem az Úr hívta el, hanem emberileg törekedett a szolgálatra. Az ilyen emberekben nincs meg a kitartás, és ha van egy kis akadály, attól meghátrálnak, és nem bánják, hogy mit veszítenek. Az örök életüket veszítik el az elhamarkodott döntésekkel.
Ha viszont valakinek a szívében ott ég az Úrért való szolgálat vágya, akkor akadályokon túlnézve, meghátrálás nélkül végzi azt. Végzi, mert Jézus hívta el erre a szolgálatra, és az visszavonhatatlan!
Kedves szolgáló Testvéreim! Ha titeket az Úr hívott el a szolgálatra, legyetek hűségesek hozzá, és adjatok hálát érte, hogy a legszebb munkát bízta rátok. Az Úr munkatársainak lenni egy boldog feladat, amit soha semmi körülmények között feladni nem szabad! Semmiért, és senkiért!!!!
Találjon mindannyiunkat munkában az Úr, mikor visszajön!
Ámen