A napokban kellemes megtapasztalásom volt az emberek szeretetével kapcsolatosan. Ezt szeretném megosztani veletek.
Vasárnap délután a missziós gyülekezetbe mentünk szolgálni, és ez a nap egybeesett a névnapommal. A testvérek, akik már több mint két éve ismernek, szeretetük jeléül virággal, édességgel, ajándékkal kedveskedtek. Csak néztem az előttem levő padra helyezett viruló, szebbnél szebb virágokat, és elsírtam magam. Ezek a virágok minden szirmukkal, színükkel a szeretetről beszéltek. Nagyon megható volt!
Miután felálltam, hogy a szolgálatomat elkezdjem, könnyes szemmel megköszöntem a megemlékezést, amit a testvérektől kaptam. Tudom, hogy nem az Istentisztelet része a hasonló esemény, de talán ezzel tudtam még jobban érzékelhetővé tenni Jézus és közöttem lévő kimondhatatlan nagy különbséget. Ha én földi ember így tudok őrülni annak, amit szeretetből nyújtottak át az emberek, akkor Jézus hogyan tud örülni a hozzá felszálló imának, vagy annak, ha látja, hogy az Ő gyermekei Bibliát olvasnak, böjtölnek, és munka közben is beszélgetnek Hozzá.
Ha én érdemtelenül, ajándékokat kapok, akkor Jézus, Aki a legdrágábbat, az életét adta az emberekért, hogy is ne érdemelné meg, hogy minden hálánkat Néki adjunk! Minden szabad percünkben Hozzá forduljunk! Ha csak annyit mondunk, „Jó, hogy most is itt vagy velem Uram! Olyan jó a Te közelséged! Olyan jó, hogy soha nem vagyok egyedül, mindig tudom, hogy itt vagy velem!” És kifogyhatatlanul beszélhetünk Hozzá! Van mikor az is jó, ha csak ránk mosolyog, van, mikor többre van szükségünk, és kell, hogy megérintse a vállunkat, de sajnos vannak napok, amikor a lábnyomokból ismert történet játszódik le, mert a két karjaiban hordoz bennünket. És Ő van, és Ő van, és Ő mindig ott van velünk!
Milyen jó, hogy van egy szószólónk az Atyánál! A bűneinktől leroskadunk elé, és csak sírva mondjuk: „Uram, már megint elbuktam! Uram, kérlek, segíts!” És segít, és válaszol, és testi-lelki betegséget gyógyít, és megbocsát, és ránk árasztja áldását, és megfed, és irgalmas………!
Jézus az Úr mindenek felett!
Most is itt állnak előttem a kapott névnapi virágok, amik még most is annyi szeretetet suttognak felém, csak már egy más gondolattal is társítva! Megértettem, hogy a szeretet Istene ajándékozott meg a testvérek által, hisz Ő adta a gondolatot, a szeretetet irántam beléjük! Uram köszönet az engedelmes szívekért! Ő a kezdet és vég!  Ő az Élet! Ő az élet kenyere! Ő a világosság! Ő a jó pásztor! Ő az ajtó! Ő az Út az Igazság és az élet! Ő az Alfa és az Omega!