Az Úr Jézus evangéliumban, és Jelenések könyvében több alkalommal, mint hatalmas: „én vagyok” nyilatkozott meg, mint az örök létező, aki testben jelent meg, és akiben az Istenség teljes testileg. (Kolossé 2:9)
„Én vagyok… az élet- kenyere” ( János 11:25, 14:6, 6:35)
Krisztus, aki tökéletesen szent, Ő a mi életünk. Ő adhat csak olyan életet az övéinek, amely hasonló az övéhez, vagyis romolhatatlan szent élet. azáltal, hogy engesztelő halála megfelelt mindannak, amit az isteni igazság az ember bűne miatt megkívánt. Krisztus megtörte a halál erejét. és az evengélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. ( 2 Tim.1:10)
Most tehát az a kívánságunk hogy ennek az életnek erejében járjunk akkor tudunk a gyakorlatban megvalósítani, ha Krisztusból az Élet kenyeréből táplálkozunk. Mint mennyei kenyér, Ő mostantól fogva, Ő ennek az isteni életnek a szellemi eledele.
„Én vagyok a világ világossága” ( János 8:12)
Amikor Jézus a templomban tanított, az írástudók, és farizeusok odavittek hozzá egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Úgy gondolták, hogy ezzel csapdát állíthatnak Jézusnak, de Ő értésükre adta a bűnösségüket, és azt az erkölcsi sötétséget, amelyben voltak. Ez alkalommal mondta az Úr Jézus ezeket, a szavakat. „ Én vagyok az élet világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”
Minden hívő megkapta azt a kiváltságot, hogy birtokolja az élet világosságát, miközben a sötétségnek világában jár. Őrizkedjünk tehát attól, hogy életünkben bármit is megtűrjünk a sötétségből, hanem éljünk úgy, mint a világosság gyermekei. ( Ef. 5:8)
„Én vagyok a jó pásztor” (János 101:11-14)
Jézus a jó pásztor, mert életét adja a juhokért. Ezek a szavak: „Az életemet adom” azt a tényt juttatják kifejezésre, hogy a juhaiért önként teljesen feláldozza magát. Letette életét az emberekért, hogy nekünk életünk legyen..
A jó pásztornak juhai iránti szeretete megmutatkozik abban a gyengéd gondoskodásban, amivel körül veszi őket. Naponként vezeti és védi az övéit, személyesen ismeri mindegyiket. Ez a személyes kapcsolat, és szeretet, amely összeköti a jó pásztort minden juhával, kölcsönös. „ Én ismerem az enyéimet, és az enyéim, ismernek engem. ( János 10:14) Azt a drága biztosítékot adja neki, hogy senki nem ragadja ki a kezéből.
„Én vagyok az ajtó” ( János 10: 9)
Az ajtó mindazok számára nyitva van, akik hisznek az Úr Jézus Krisztusban, és így az Ő szeretett juhai lehetnek. Ez magában foglalja a bűnök bocsánatát és a kárhozattól való szabadulást és az örök élet ajándékát.
Akik az ajtón mennek be, vagyis elfogadták Jézus Krisztust Megváltójuknak legelőt találnak olyan isteni eledelt, amire a lelküknek szüksége van. Maga Krisztus, Isten kenyere táplálja, és erősíti meg az új ember életét.
Én vagyok az Út ( János 14:6)
Amikor az Úr Jézus bejelentette a távozását tanítványainak, vagyis azt hogy vissza fog térni az Atyának házába, ezt mondta nekik: „Ahová pedig én megyek, oda tudjátok az utat.”(János 14:4)
Tehát Krisztus az Út, amelyen az Atyához jutunk. „Senki sem mehet az Atyához csakis én általam” (János 14:6)
Jézus a biztosítéka a mi Isten előtti helyzetünknek, és hozzá való viszonyulásunknak, ezért sem élet sem halál sem választhat el bennünket Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban.( Róma 8:38-39)
„Én vagyok az igazság” ( János 14:6)
Az igazság a valóságnak az a kifejezése, ahogyan Isten látja. Tehát Isten az Igazság forrása. „Aki elküldött engem, az igaz”(János 8:26)- mondja az Úr Jézus: Isten kijelenti nékünk az igazságot. Krisztusban: „Én vagyok az igazság”
Szentírásban: „A te igéd igazság”
Szent Szelem által: A Szent Szellem igazság
„Én vagyok az igazi szőlőtő” ( János 15:1)
Krisztus az igazi szőlőtő, életünk gyümölcsének forrása. Azt mondja Jézus: „Ahogyan a szőlővessző nem tud gyümölcsöt teremni magától, ha nem marada szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok én bennem.” ( János 15:4)
Krisztusban maradni azt jelenti, hogy vele foglalkozni, használni azokat a forrásokat, amiket rendelkezésünkre bocsát, különösen az Igét, imádságot, hogy növekedjünk engedelmességben, szelídségben, türelemben…..
„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él.” ( János 11:25)
A Szentírás egyetlen igéje sem fejezi ki az Úr Jézusnak a halál feletti korlátlan uralmát. Ő ugyanis betöltötte Isten igazságának, és követelményének igazságát. Ha nem így lett volna, nem lett volna teljes győzelme a halálon. „ de hála az Istennek, azt a diadalt adja nekünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által. ( I Kor. ’5:57)
Én vagyok az Alfa és az Omega (Jel 22:13)
Isten tulajdonságai közül az Ige különösen erőteljesen állítja elénk az Ő örökkévalóságát és megváltozhatatlan voltát. „Én vagyok az első, és utolsó is én vagyok” Mint az alfa, a kezdet mindennél előbb volt. Ő az, aki alapot vetett a földnek, az egek az Ő kezének alkotásai.
„Én vagyok a fényes Hajnalcsillag” Jel.22:16
Mi aki Krisztuséi vagyunk, Őt várjuk, a Fényes Hajnalcsillagot. Tekintetünk az eljövendő Krisztusra szegeződik és az a vágyunk, hogy színről színre lássuk Őt. Ez többé már nem csupán az Úr visszajövetelének reménysége lesz, hanem bizonyossága annak, hogy örökkön örökké vele leszünk a dicsőségben. Megváltónkban vetett hitünk által már felkelt szívünkben a Hajnalcsillag. Nincs jobb. Mint az Ő szüntelen várása. Próbáinkban vigasztaljon bennünket az Ő közeli eljövetele. „Jöjj Uram Jézus” ( Jel 22:20)