Nem tudom, hogy mi hozta magával, de napjainkban szinte nem lehet találni, feltétel nélküli gyermeki hitet. Nagyon elterjedt az emberek között, hogy mindent fenntartással fogadnak, igyekeznek megragadni mindent lehetőséget, amivel ellenvéleményt, cáfolatokat, és hitetlenségeket gerjesztenek. Ha az örök életünk szóba kerül, szinte keresik az ellene szóló bizonyítékokat.
Elfeledkeznek arról, ami a Péld. 21:30-ban meg van írva: „Nincsen bölcsesség, és nincsen értelem, és nincsen tanács az Úr ellen!”
Isten hatalma kétségbevonatóan nagy, erről maga a Szentírás tesz bizonyságot! Oktalan állatok, élettelen tárgyak, a teremtményei, mind-mind az Ő akaratát hajtják végre. Számtalan példát mondhatunk a megtörtént Bibliai eseményekből, ebből csak néhányat: Akarata szerint kettévált a vörös tenger, és mint sziklafal állt a hatalmas víztömeg, míg a választott nép száraz lábbal átkelt.
Mikor pedig úgy rendelkezett, megállt a nap, amikor Dánielt az oroszlán vermébe dobták és nem esett bántódása. Sidrák, Misák és Abednégó a több ezer Celsius fokos kemencéből, melyben a mindent megemésztő tűz égett, sértetlenül jöttek ki. Mindenható, és szerető a mi Istenünk!
Szeretek olvasni Isten dolgairól szóló könyveket. Számtalan olyan írással találkoztam már, amely arról tesz bizonyságot, hogy bizony sokszor az emberek visszautasítják Isten voltát, nem fogadják az evangéliumot, vagy jobb esetben azt válaszolják, hogy ezen még el kell gondolkodni. A világ a sátán tengere, és ebben úszkálnak, sokszor szinte vergődnek a hitetlenek, süllyednek a kárhozatba. Minket, Jézus Krisztus követőit ember halászokká tett.
Ki szeretnénk menni a sátán tengeréből, a lelkeket életre hívni!  Ha egy fuldoklónak a mély vízben egy mentőövet dobnak, hogy megmentsék, és ő nem fogadja el, nem kapaszkodik bele, akkor öngyilkosságot követ el. Tudjátok mi ez? A hitetlenség, amit a sátán táplál az emberbe, és az a szomorú, hogy igen sok követőre talál.
Az Úr Jézus feltétel nélküli követőket vár! A hitünk énekeibe így ír egy énekíró: „Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát”
Nem olyan követőket keres az Úr, akik kétségekkel vannak telve, hanem gyermeki hittel fogadják az Evangéliumot. A kegyelem mindenkinek fel van ajánlva!  Van, aki elfogadja, van, aki nem!
Valahol olvastam az alábbi bizonyságot, amely híven tükrözi a gyermeki feltétel nélküli hitet: „Egy vasárnapi iskolában a hitoktató, tanítványai hitét oly módon próbálta ki, hogy levette a karóráját, és így szólt: „ Imre, nézd itt van a karórám, márkás szép óra, fogadd el, neked adom! A 14 éves fiú törte a fejét, hogy mit tegyen? Végül is visszautasította az órát.
Ezt követően szólt a fiú barátjának: „Miklós, látod nem kellett a felajánlott óra Imrének, ezért neked ajánlom fel. Gyere, neked adom!” –„Köszönöm, nem kérem .- felelt a fiú becsületes szerénységgel. Ilyen és hasonló válaszokat kapott a hitoktató a többi fiútól is.
Végül a legfiatalabbak között próbálkozott. Odaszólt az egyik kisnövésű, kevésbé okosnak látszó, de könnyebben hívő kisfiúnak. „Gyere, neked adom az órámat!” A kisfiú odament, átvette az órát, megköszönte, és felcsatolta a karjára.
Most fogták csak fel a többiek, hogy a pajtásuk kapott egy órát. Míg ők ugyan ezt az órát nem fogadták el, addig a pajtásuk örömteli arccal nézegette az értékes órát a karján.
Az egyikük mindjárt meg is kérdezte a hitoktatótól: „Szabad neki megtartani az órát?”- Persze, hogy szabad. Én felajánlottam ingyen, ő elfogadta, az övé! Többeknek felajánlottam közületek, de senki nem fogadta el” – mondta a hitoktató. – „ Hogy ha tudtam volna!” „Én nem gondoltam, hogy komolyan tetszik gondolni” – ilyen és más megjegyzések közepette az óra azé a fiúé lett, aki hitt a felajánlásban, és elfogadta!
Ugye milyen elgondolkodtató ez a kis történet? Így van ez az örökélettel is! Mindenkinek fel van kínálva, ingyen semmit nem kér érte az Úr, csak azt, hogy higgy! Isten nem űz velünk tréfát, semmi igazságtalanság nem éri azt, akinek bár fel van ajánlva az evengélium, de nem fogadja el, a kárhozatra jut! Ha pedig elfogadod, tied lesz és senki el nem veheti tőled! Ezt Isten szavatolja! Aki a Szentírás szavait igazságnak veszi, és elhiszi, hogy Jézus az üdvözlésünkre adatott, és vállalta a kereszthalált, minden kétely eltűnik, és gyermeki hittel kijelentheted: „Én az Úr Jézusé vagyok!”
Mert azt mondja az Ige: „Bizony mondom Néktek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy abba be!” Luk.18:17  Fogadd el, semmit nem kételkedvén!

Írta: Dózsa Lajos