-A törvény betöltésével még nem jár a kegyelem, ugyanis eljárhatsz a gyülekezetbe, Úrvacsorát vehetsz, imádkozhatsz, stb., de ha nincs benned szeretet, nem vagy alázatban, nem teljesíted Jézus elvárásait, akkor csak a törvényt töltötted be, és ez nem jár a megváltás örömével!
-A bűnbe nem lehet beleesni, abba belesétálni lehet. A gondolatot forgatod a fejedbe, onnan bekerül a szívedbe, és a terv már kész is.
-A bűn megvakít, és nem látod meg az igazságot. A bűn mindig jónak ígérkezik, mert különben nem csinálnánk, és mikor egyre mélyebben vagyunk benne, akkor már nem is tűnik bűnnek!
-Egy testvérünk néhány héttel ezelőtt kórházba került, egy bizonyos szívproblémával. Ideiglenesen segítettek rajta, de az ok, ami kiválthatja bármikor előjöhet, ezért meg kellene műteni. Miután a gyülekezetben beszélt a betegségről, a másik testvér megszólította, hogy nem kell megvallani a betegséget, hanem mondja azt, hogy meggyógyult. Mélyen hallgattam, mert nem akartam alkalom alatt erről beszélni, de talán olvassa a testvérem is, és sok más, aki nincs tisztában ezekkel a dolgokkal.
Nos ez a Buddhista tan, amikor a betegségről nem szabad beszélni, még ha van is! Ez okkult! Ez nagy hazugság!! Ugyanis, ha valami betegsége van bárkinek, nyugodtan be kell vallani, de bízni kell Jézus Krisztus gyógyító erejében. Ha letagadjuk a meglévő betegségünket, akkor nem vagyunk betegek, és minek kellene Jézus gyógyítása? A hazugsággal pótoljuk Jézus gyógyító erejét?
Kedves testvéreim! Világosodjon meg az elménk, tartsuk távol magunkat a sátáni praktikáktól, és tanácsot ne adjunk, ha nem vagyunk benne biztosak!