Hit nélkül pedig lehetetlen...
Egy hitről szóló kis rövidke történetet szeretnék elmesélni nektek. Amint a fenti Igevers sor is mondja: Istennek lehetetlen hit nélkül tetszeni. (Mindezt valóságban is megtapasztalhatjuk az éltünkben.)
Nos, volt egy fiatal pár, aki gyermeket várt, és egy vizsgálat alakalmával kimutatták, hogy a félidős baba agyán kis hólyagocskák vannak, ami valószínű káros a fejlődésében. Az orvosok szerint még kifejlődése előtt el kell vetetni. Nagyon megijedtek a szülők, és megkeresték az összes nagynevű orvost, hogy talán valami más megoldást találnak, de semmi eredmény nem volt. Az utolsó elkeseredésükben keresték meg a Gyülekezetet, és kérték az imádkozást a gyermekért. A Gyülekezet Vezető, és gyülekezeti tagok szívesen böjtöltek és imádkoztak a babáért, és teljes szívvel hitték, hogy az Úr helyre állította a betegségből a kicsit, és egészségesen születik meg. Mielőtt be kellett feküdni az anyukának a kórházba, előtte lévő vasárnap még eljöttek a gyülekezetbe. Hálaadás, imádkozás közepette, én kértem a gyülekezetet, hogy adjunk hálát az Úrnak azért, hogy a betegségből meggyógyította a picit, és egészségesen jön a világra. Hálát adtunk az Úrnak az ő gyógyító kegyelméért. Néhány nap múlva megszületett az egészséges kisbaba, aminek élő tanúi lehettek a szülők.
Azonban, később mégis volt egy visszhang, ami így hangzott: „ Nem kellett volna addig megköszönni a gyógyulást, amíg nem látjuk meg, hogy valóban egészséges -e a kicsi!” Egy kicsit bántó volt a felém irányított megjegyzés.
Én viszont hittel kértem az imádkozást a gyerekért, és mi az igaz hit? „ A Hit pedig a reménylett dolgoknak a valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés” Zsid.11:1
(Nos, ismerve az Igét, ezért mertem kérni a Gyülekezetet hálaadó imára, mielőtt megszületett a gyermek.)