Egy „régi”, jól ismert történet került újra elém a napokban. Egy epizód Dávid életéből, melyről hallottam már tanítást, és olvastam magam is többször, de ebből a szemszögből még sosem gondoltam bele. Isten Igéje ilyen…, egyetlen történet, igevers számos módon nyújt segítséget a ma emberének is, akár többször, új mondanivalóval is. Egy könyvet olvastam, mely arról ír, mennyire fontos, hogy a szellemi dolgok kerüljenek első helyre az életünkben, s csak utána a lelkiek, s végül az, mi testi. Ekkor kerül említésre Dávid és Betsabé.
Összpontosítsuk most a figyelmünket a történet elejére!
Hogyan is került Dávid – egy király, Isten felkentje, aki a zsoltáraiban olyan sorokat írt le, mik a mai napig megdobogtatják a szívünket – oda, hogy Ura parancsának ellentmondjon? Úgy, hogy „szabadságot vett ki”.

Ezt olvassuk: „Egy esztendő múlva, abban az időben, amikor a királyok háborúba szoktak vonulni, elküldte Dávid Joábot szolgáival meg egész Izráellel együtt. Pusztították az ammóniakat, és körülzárták Rabbát. Dávid azonban Jeruzsálemben maradt.”/2Sámuel11;1/

Minden harcos elindult, életét kockáztatva, erejét megfeszítve. Hátrahagyva a kényelmes otthont, a családot, a biztonságos várost, hogy megküzdjön népéért, és Istenéért. Úgy látszik a történetben, hogy ez egyébként is egy olyan időszak volt, mikor háborúba szoktak indulni, tehát Dávidnak, király lévén, serege élén lett volna a helye. De úgy döntött, Jeruzsálemben marad, inkább pihen, harcoljanak most a többiek.
Belegondoltam… én elindulok-e mindig, mikor eljött az idő? Mikor másoknak védelem kell? Mikor az ellenség ellen kardot emelni kell? Mikor az Úr ügye vár elszánt gyermekekre, hogy győzelemre vigyék ügyét? Vagy azt mondom, menjetek…, én most pihenek!

Egy-egy ilyen alkalommal gyengítjük a csapatot, s a sereg hiányt szenved. Még az is lehet, hogy a küldetés sikerét kockáztatjuk.
Azt se felejtsük el, hogy mivel mi magunk is felkentek vagyunk, királyi papság, a harcra hívó kűrt nekünk is szól. Isten ránk is számít! Tálentumokat adott, erőt, elhívást, besorozott a seregébe!

És még egy érv, mi csak megerősíti, milyen fontos, hogy a helyünkön legyünk. Dávid mikor estefelé kikelt az ágyából, a palota tetején sétált, és mi történt? Valami olyasmi, ami a harctéren nem eshetett volna meg. A nyilak kereszttüzében, kardok közt, az igazi élet és halál küzdelemben, a helyén ez a kísértés nem érhette volna el. Szemei nem láthatták volna meg Úriás feleségét.

A csatában van a mi helyünk, Istennel küzdve emberek életéért, népünkért!
Induljunk el a héten a harcmezőre Testvérek, s egyikünk se maradjon otthon, pihenni!