„Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömeteket.
És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek.” /Ján. 16,22-23/


Ez a két igevers nagyon sokat elárul nekünk Jézus Krisztusról. Már első olvasatra is kitűnik, hogy átütő erejű információt közöl számunkra. Jézus szavai a jelenből a jövőbe mutatnak. A jelen nyomasztó és kínzó állapotából a reményteljes jövőbe ível.
Elmondja a diagnózist, de sokáig nem időz mellette, mert a jövő szempontjából lényegtelen lenne a további fejtegetés. E helyett inkább arról az állapotról beszél, ami akkor lesz, miután vége a szomorúságnak. Arról beszél, hogy mire számíthat Krisztus tanítványa akár az 1. században, akár a 21.-ben.

Az öröm annak a következménye, hogy Jézust újra meglátják a tanítványai. Minden alkalommal, mikor találkozunk Ővele, amikor nem csupán nézzük, hanem meg is látjuk őt, akkor „örülni fog a szívetek”, arról biztosít minket, hogy minden területet át fog ölelni. Arról a szívről van ugyanis szó, amely egyaránt a fizikai, lelki és a szellemi élet központja.

De mit is jelent örülni, milyen az igazi öröm? Amikor valami jó ér, szépet várunk vagy kapunk. Egy olyan érzés, ami szorosan Istenhez tartozik, de semmi képen sem azonos a földi boldogsággal.
És milyen örömről van akkor itt szó? TARTÓS örömről, ami nem csupán addig tart, amíg a jó dolog átjár, vagy emlékünkben van, hanem akkor is tart, mikor már semmi oka sem lenne az embernek örülni. Amikor a világ szemtelenségnek gondolja az örömet, mert annyi rossz, megrázó és katasztrofális esemény történik, hogy nem illik örülni.
A fülig érő szájtól azonban sokkal több van itt: belső békesség, és annak a biztos tudata, hogy Krisztushoz tartozom, és ettől senki és semmi sem foszthat meg. Pál is megfogalmazza a Rómaiakhoz írt levelében: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban” (8,38-39).

Az öröm tehát ebben az esetben nem körülményfüggő, hanem Krisztus megváltói munkáján alapuló, az Úr bölcsességében bízó, meggyőződéses hit, mely csakis kegyelem által lehet a miénk.
A napokban beszélgettem egy kereszténnyel, aki azzal próbálta magát vigasztalni, hogy vannak nála még nyomorultabb helyzetben lévők is. Ez önmagában igaz is, de abban, hogy új erőt merítsen, tartós örömöt éljen át az Úrban, nem hogy nem elég, de lehetetlen is. A mi viszonyításunk soha nem lehet emberhez kötött, csakis a Krisztushoz, hogy átéljük a szívben lévő örömet, melyet senki nem vehet el tőlünk.

Földi boldogság eléréséhez pillanatnyilag ugyan elég ez a hozzáállás, de mit érünk vele, ha nem találkozunk a Mesterrel. Mindaddig szomorúságban élünk, míg nincs élő találkozásunk az Élet Urával, Megváltó Jézusunkkal.

Jézust látni azt is magába foglalja, hogy látom a lyukakat a kezén és lábán, a sebet az oldalában, a dicsőséges feltámadás fényét és erejét, a szeretetet a szemében, és egy akarok vele lenni, hozzá akarok hasonlítani. Ennek azonban számomra ára van, mert nekem is meg kell halnom, ahogyan ezt Jézustól hallottuk: „Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Lk 9,23).
Ez tesz eggyé vele, hogy szíve szerint kérjek. Természetes módon, teljes bizalommal kérek a gyermek jogán, és, mert a Szent Szellem hozzáhangolja az én szívemet az Úréhoz, ezért megadja nekem azt a Mennyei Atya.

Adja meg nekünk az Úr, hogy ez a hét egy elindulás legyen a szívünket megtartó öröm megnyerésének útján. Adjon nekünk a Mennyei Atya kegyelmet ahhoz is, hogy a vele való találkozás megújítsa értelmünket, és megváltoztassa életünket.