„Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele. Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot. Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere. A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.” Máté 25, 14-19

Ez egy igen érdekes történet, mint mindegyik, amelyiket Jézus osztott meg velünk földi szolgálata során. Ahogy nemrég sokadjára olvastam ezt a történetet, teljesen más színben láttam meg az egyik szereplőjét. Ez pedig az a szolga, aki az Urától egy talentumot kapott. Mindig azt gondoltam róla, hogy ő egy hitetlen embert szimbolizálhat, valakit, aki nem ismeri Istent, és nem tesz azért, hogy a munkája előrehaladjon. Olyat, aki tehetségtelen, aki nem elég megbízható. De be kellett látnom, hogy tévedtem. Kezdjük csak olvasni a történetet együtt!
A ház ura elindul, valószínűleg hosszú útra, hisz gondoskodni akart a hátrahagyott dolgairól, hívatta hát szolgáit, hogy megbízza őket. Ezen a ponton már nem állja meg a helyét előzetes gondolatom. Mivel az volt a célja, hogy rájuk bízza mindazt, amije van, biztosan nem tőle távol álló három embernek szólt. Ezek az emberek az Ő szolgálatában állhattak már jó ideje. Látszik mennyire ismerte az uruk őket, tudta kinek, s milyen arányban kell elosztania az értékeket. Hamar ráismerhetünk Jézusra a történetben! Nem elment Ő is, és nem itt hagyott mindent, amije van, nekünk, szolgáinak? És nem ismer-e annyira, hogy tudja, kinek mekkora feladatot adhat, amivel képesek vagyunk megbirkózni? De, igen! Tudjuk azt, hogy ennek a történetnek mi magunk is a főszereplői vagyunk az Úrral, elment, és vissza is jön majd értünk, de rengeteg feladat maradt itt, mik arra várnak, hogy végezzük őket.
És két szolga tudta is, hogy mi a dolga, elment és megduplázta, amit kapott. Huh… Bár ezt mondhatnám… Hogy mindenből, amit Istentől kapok, még egyszer annyit hozok ki. Olyan nincs, hogy valaki semmit nem kap a szolgálathoz. Akinek nem szép hang, annak zenei tudás adatott, ha nem az, akkor együtt érző szív, erős karok, képesség a buzdításra, ajándék a tanításra, nyelvek nemei, képesség a kisgyermekekkel vagy a fiatalokkal való bánásra, és sorolhatnánk hosszan még. Mindezeket nem zárhatjuk magunkba, nem rejthetjük el, mert akkor az egy talentumos szolga hibájába esünk, ami roppant szomorúságot okoz a mi Urunknak. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora bizalmat jelent, ha valaki elmegy, és értékeinek egy részét ránk bízza, bármekkora részről is legyen szó. Nem mindenki mondhatja el, hogy annak szolgál, Aki meghalt, de feltámadt, és visszajön az övéiért. Ez kiváltság, Testvéreim!
Miért rejtette el vajon az az egy szolga, amit kapott? Mert félt. Nem ismerte elég jól azt, akinek dolgozott. Azt hitte, hogy elég, ha magának megtartja az egy talentumot. Pedig mennyire nem ezt akarja Jézus. Mennyire arra vágyik, hogy minél többen halljanak Róla. Hogy ami nekünk van kincs, azt másokkal osszuk meg. Ha magunkban kuporgatunk egy-egy kedves szót, amivel erősíthetnénk egyik testvérünket és érezzük is a szívünkben, hogy bátorítanunk kellene, de nem tesszük, akkor nem cselekszünk a megbízatásunk szerint. Ha van egy bizonyság, de mégsem osztjuk meg egy alkalmon, akkor megfosztjuk a többieket is az épüléstől. Nem rejthetjük el, amit Tőle kaptunk.
Sose felejtsük el Isten mindent átható szeretete mellett, hogy eljön az a pillanat, amikor meg kell állnunk az Ő trónja előtt. „Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.” Sáfárai vagyunk a Teremtőnek itt a földön, mert így látta jónak. Maradhatott volna Jézus, és kormányozhatta volna tökéletesen a földet végtelen hatalmával, de nem így akarta. Bízott a szolgáiban és ismerte őket. A harmadik szolga is kapott az Ő javaiból, és képes lett volna rá, hogy egy talentumot tegyen még hozzá, de meg sem próbálta. Nem volt elég közel Istenhez ahhoz, hogy tudja, minek örülne igazán. Ne akarjunk ebben a tudatlan, félelemmel teljes állapotban maradni vagy ahogy a történet is írja, ne legyünk restek a munkát végezni. Mert az ítélet igazságos: „És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” Egy másik helyen mondja az ige: „A ki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol.” Máté 12, 30
Ha megkérdezné valaki, hogy mi melyik szolgák vagyunk, az egy a két vagy az öt talentumot kapottak, rávágnánk, hogy persze az, akire sok terhet bízhat az Úr. Tehát öt talentumos szolgák. De mielőtt ezt megtennénk, inkább csendesedjünk el, hogy a bennünk lévő Szent Szellem válaszolhassa meg a kérdést. Most még van lehetőség arra, hogy előássuk talentumainkat, és gyarapítsuk Őket!