„Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy! Mert ahogyan a sok munka álommal jár, úgy a sok beszéd ostoba fecsegéssel. Ha fogadalmat teszel Istennek, ne halogasd teljesítését, mert nem telik neki kedve az ostobákban. Teljesítsd, amit megfogadtál! Jobb, ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel, és nem teljesíted.” Példabeszédek könyve 5:1-4

Volt már, hogy tettél ígéretet egy jó barátodnak, amit végül nem tudtál teljesíteni? Vagy esetleg neked ígértek meg valamit, amit később nem tartottak be? Mit éreztél ekkor, talán csalódottságot, fájdalmat?
Sajnos talán már mindannyian éltünk át ilyen helyzetet. Vagy mi ígértünk felelőtlenül, vagy pedig nekünk tettek ígéretet, amit nem teljesítettek később.
Csalódtál, mert az ígéretek, amit tettek, és amiket reméltél nem teljesültek.
Pintér Béla énekli az egyik dalában: „Nem ezt vártad, nem így mondták, mást ígért a szív és mást a száj.”

Mást a szív, és mást a száj. A kimondott szavaknak, ígéreteknek a szívből kell kiindulnia.
És igazán akkor fáj, amikor olyan valaki nem teljesíti, aki közel áll hozzánk, akit szeretünk, akinek fontosak a szavai a számunkra.

Isten a mi szavainkat nagyon komolyan veszi, fontos mindaz, amit kimondasz és megígérsz az Úrnak. És ezen ígéreteket számon is kéri tőlünk. Isten elvárja Tőled, hogy tartsd magad az ígéreteidhez. Van, hogy egy bűn elkövetése után egyből megígérjük az Úrnak, hogy soha nem fog többé előfordulni, soha nem tesszük meg többé. Aztán eltelik egy-két hét, vagy hónap és már el is felejtetjük, amit az Úrnak ígértük. De Ő nem felejti el, mert nagyon komolyan vesz. Ő azt akarja, hogy a legjobb barát legyen az életünkben, a legjobb társ. És hogyha nekünk fájdalmat okoz az, amikor egy barátunk nem tartja be a szavát, Istennek hogy fájhat, amikor nem tartjuk be a szavunkat.

Amikor Isten megígér neked valamit, akkor biztos, hogy beteljesíti mindazt. Olyan sok ígéretet kaptunk már az Úrtól. Ígéretek…amik teljesültek, és amik teljesülni fognak. Ő nem felejtkezik meg arról, hogy mit ígért neked. Lehet, hogy az ígéret a saját életedre szólt, vagy épp a gyülekezet életére, egy biztos, Ő mindazt véghez viszi és megcselekszi.
Mert így ír az ige a 4.Mózes 23:19-ben: „Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?”
Valóban, az Ő szava ma is megáll, amit ígér beteljesedik. Még ha úgy is érzed, hogy késik, Ő nem felejti el. Akkor jön, amikor épp kell, a legjobbkor.

Olyan sokszor elvárjuk az Úrtól, hogy cselekedjen, számon kérjük Tőle mindazt, amit megígért. Mi pedig, sokszor elfelejtkezünk arról, amit ígértünk. Pedig Isten is elvárja, hogy betartsam, hogy megcselekedjem.
Bármit is ígértünk az Úrnak, ne felejtsük el, igyekezzünk mihamarabb teljesíteni. Ne beszéljünk elhamarkodottan és ne ígérjünk felelőtlenül se embereknek, se az élő Istennek.
Ezért mielőtt számon kérnénk az Urat, vizsgáljuk meg, hogy Isten vajon mit vár tőlünk, talán épp azt, hogy teljesítsd, amit ígértél neki.
És mint minden kapcsolat, az Istennel való kapcsolatunk alapja is a bizalom. Mi hisszük mindazt, amit megígért és bízunk Benne, hogy Ő majd beteljesíti. De ugyanakkor Ő is ilyen bizalommal van felénk, ezért ne okozzunk neki csalódást.