Igei gondolat: Márk: 8:34-35
„Ha valaki én utánam, akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem!
Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, valaki pedig elveszti az ő életét, én érettem, és az Evangéliumért, az megtalálja azt.”
Tanítványság-vallásosság, Szolgálat-szereplés
Gyakran tapasztalhatjuk, hogy az emberek mennyire felületesen kezelik a hitéletüket. Pedig mindannyian tudjuk, hogy Jézushoz vezető keskeny úton hit nélkül lehetetlen járni. Azok, akik nem csak beszélnek róla, hanem meg is élik a keresztyén életüket, azok a tanítványok.
Jézust sem megelőzve, sem el nem maradva Tőle, hanem szorosan követve Őt - ezt tartják szem előtt, és engedelmeskednek Neki. Tanítványnak kell ahhoz lenni, hogy a kitűzött úton haladva elérhessük a végcélt.
Azt mondja az Úr: „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem!”
Ezek az emberek megtérésük után újjászületnek, és ellen tudnak állni a Sátán támadásainak. A tanítványok nem hátrálnak meg az akadályoktól, hisz naponta magukra ölthetik a lelki fegyverzetet: Igazlelkűség derékövét, hit pajzsát, Szellem kardját, Üdvösség sisakját és az Evangélium saruját.
Mindezeket az Úr adta védelemül az övéi számára. Az igaz keresztyének arcán kitükröződik Krisztusi képmás.
Megtermik a lelki gyümölcsöket, amik a hívő életük érettségi fokát jelenti: Szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, szelídség, jóság, hűség, mértékletesség. (Galáta 5:22)
Mit is mond Jézus? „Tanuljátok meg tőlem, én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelketekben.”
A tanítványok a Szent Szellem vezetése által követik Jézust, és győztes keresztyén életük van. A tanítványságnak jelei életünkben nem csak a gyülekezetben, hanem az utcán, munkahelyen és mindenütt nyilvánvalóvá válnak.
Simon Weil a következőket írta: „Hogy valakinek lelkében ott él -e az Isteni szeretet lángja, azt észreveszem szavaiból, nem amikor Istenről beszél, hanem mikor a földi dolgokról!”
És ez valóban így is van!
A tanítványokból kenetteljes szolgálók lesznek. Nem magukat ajánlják, hanem mindenki előtt nyilvánvaló lesz az alkalmasságuk, és örömmel hallgatják szolgálatukat a többi testvéreik.
Kathryn Kuhlman könyvéből olvastam: „Szíve erős volt, és rá volt hangolódva Jézusra. Ez volt a csodatévő szolgálatának titka. Elhatározta, hogy hűséges marad az Úrhoz.”
Igen, Kathrynhez hasonlóan a tanítványok is életüket odaszánják Jézusnak.
A tanítványság és a vallásosság a 2 különböző fogalom. Mindegyikük számára ugyanazok a lehetőségek adottak, ám míg az egyik csoport mindent, a másik csoport keveset, vagy éppen semmit nem tesz meg az üdvösségéért.
Az utóbbiak a vallásos emberek. Ezek az emberek vasárnaponként templomba, vagy gyülekezetbe mennek, de ők csak felszínes hívők. Hiszik, hogy van Isten, nagyon ragaszkodnak a vallásukhoz, ám Isten közelségét nem kívánják.
Nemrégiben beszéltem egy magát hívőnek tartó lánnyal, aki azt mondta, hogy ő vallásos akar maradni (ezt a szót használta, és ez nekem fájt). Elmondta, hogy rossz megtapasztalása van a magukat komoly keresztyénnek valló emberekről. Igen, valóban visszavághat gyengébb hitű hívőket egy-egy szembetűnő bűn, de az emberek többsége nem erre a megtapasztalásra tekint, hanem kényelemből vagy megszokásból nem akar változtatni az életén. Ők nem tudnak Istenhez közel kerülni, mert nem hajlandóak felszámolni szokásaikat, barátaikat, stb.
A Szent Szellem nem tudja szemüket felnyitni a bűnös mivoltukra. Amíg valaki nem tudja az életében a bűnt meglátni, és nem akar abból kijönni, addig nincs újjászületés.
Az egyik ember azt mondta nekem, miközben Jézusról beszéltem neki:- Én nem vagyok bűnös! –Hallgattam, és közben arra gondoltam: - Ez is bűn.
Míg a bűn terhei alatt, nem törik össze a szívünk, bűnbánattal nem roskadunk az Úr lábaihoz bűnbocsánatért, addig csak vallásos, felszínes az életünk!
Az ilyen emberek azt veszik észre, hogy Isten dolgai egyre kevésbé érdekli őket, az Ige számukra nem fordítódik. Számukra soha nincs üzenet, mivel a Szent Szellemet megszomorítják, és nem tud életükben működni.
Ha valaha eljutnak odáig, hogy szolgálattal bízzák meg őket, alkalmatlanságuk felszínre jön. Nincs rajtuk kenet.
Ám van, amikor addig, és ott, míg a szolgálat tart emberileg, tudnak beszélni, de a szolgálat után rögtön visszaesnek. Ezek az emberek csak szerepelnek. Az ilyen emberek nem találnak örömet a szolgálatban, mert emberi erőlködés az egész, és előbb-utóbb saját maguk távolodnak el. Előfordul, hogy még a közösségből is kimennek, és természetesen, mindig mást hibáztatnak miatta. Pedig csupán csak újjá kellett volna születniük.
Láthattuk, a tanítványokból kenetteljes szolgálók, a vallásos emberekből pedig ideig, óráig tartó szereplők lesznek.
Mi törekedjünk a tanítványságra! Ne ragaszkodjunk a világi szokásainkhoz, hisz a földön az életünk behatárolt ideig tart.
Naponta öldököljük meg az ó-emberünket, és ne engedjünk a gonosz csábításának!
Szánjuk oda az életünket Jézusnak, hogy a kezében jól formálható edények lehessünk!
„Ha valaki én utánam, akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem!
Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, valaki pedig elveszti az ő életét, én érettem, és az Evangéliumért, az megtalálja azt.”
Tanítványság-vallásosság, Szolgálat-szereplésGyakran tapasztalhatjuk, hogy az emberek mennyire felületesen kezelik a hitéletüket. Pedig mindannyian tudjuk, hogy Jézushoz vezető keskeny úton hit nélkül lehetetlen járni. Azok, akik nem csak beszélnek róla, hanem meg is élik a keresztyén életüket, azok a tanítványok.