Megújulás… Csak nézem a gyönyörű fákat így tavasszal, és tudom, nekem is ez kell – megújulás… Néhány hete még kiszáradtnak tűntek, élettelennek, szürkének. És mára zöldek, sugárzanak, frissek…
A természetben egészen egyszerű a rend, ismerjük az évszakok váltakozását, és tudjuk, a hideg tél után jönnie kell az enyhülésnek.
Mindannyiunknak jó hír, hogy Isten számunkra is rejteget örömet, mint napfényt, az Ő szeretetét, ami megmelenget, és a Szent Szellem esőjét, ami tetőtől talpig eláztat. Ha úgy is érezted, kedves Olvasó az elmúlt időszakban, hogy rideg, reménytelen körülmények vesznek körül, ennek a mi Urunk véget akar vetni! És célja érdekében – ahogyan szokta – meg is teszi az első lépést.
Ezt olvassuk Jeremiástól:
„Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” /Jeremiás Siralmai 3, 22-23/
Ezt véssük jól a szívünkbe. Ha azt akarná elhitetni velünk az ellenség, hogy Isten és a köztünk lévő kötelék lazult, és ha bizonyítékul a hibáinkat, bűneinket vágja a fejünkhöz, amiket elkövettünk, akkor el kell parancsolnunk. Ez az Ige egyértelműen megmondja, hogy minden egyéb kitételtől eltekintve, gyengeségeinket nem számolva; szeret minket Istenünk. És ami ennél inkább megrázott engem, hogy minden nap úgy áll hozzánk, mintha ez egy friss kapcsolat volna. Megújul az irgalma. És tudjuk, nem Miatta kell megújítani a szövetséget, nem azért, mert elfáradt vagy egy-egy nap végére már nem lenne türelme hozzánk. Éppen ellenkezőleg. Nem élünk eléggé az Isten adta lehetőségekkel, nem értékeljük eléggé Őt, sokszor nap végén hálát sem adunk a jóért… A kapcsolatunkat hagyjuk megtörni Vele, de mit sem törődve ezzel Ő hűséges, rendületlenül. Ismer is minket – a legjobban a földön, és miattunk minden napra egy új lapot ad… Reggel, ahogy kinyitjuk a szemünket újra elénk tárja védelmét, szeretetét, és mindent…
Hogy lehetünk mi is készek arra, hogy így legyünk újjá? Istennel és az emberekkel való kapcsolatunkban egyaránt?
Dávid elvezet a megoldásra:
„Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsájtja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.” /Zsoltárok 103, 1-5/
Kezdjük a végéről, mert az akkora ígéretet rejt, hogy mihamarabb meg kell értenünk és akkor majd kutatjuk a megelőző sorokat, amik ehhez a lehetőséghez vezetnek el. Azt írja az Ige, hogy megújul az ifjúságunk. Nem azt mondta, hogy a fiatalok megint erősek lesznek… és nem is azt, hogy mindenki visszatér majd a korának megfelelő állapotába… Hanem, hogy megelevenedünk mindannyian, kortól függetlenül! És hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy lelkünk a zsenge ifjúi állapotban lehessen újra, örömtől és erőtől duzzadva? Áldja a lelked az Urat! És egész bensőd az Ő szent nevét! Emlékezzünk mindarra, amit velünk tett a Mester… Emlékezzünk a csodákra, és az megelevenít! Ha felidézzük mi minden történt meg a múltunkban – gyógyulás, látomás, imameghallgatás –, rájövünk mennyi minden áll még előttünk! Milyen hatalmas eszközei vannak Istennek, amivel annyiszor megmentett és elkápráztatott, miért ne használná ezeket? És ha erre a felismerésre eljutunk, már elkezdenek nyílni a rügyek, megindulhat a mi reményteli tavaszunk.
Ezeken túl, annak eredményeképpen, hogy áldjuk lényünkből az Urat, több ajándék ígérete is a miénk lett. Irgalmat és szeretetet kapunk, amire nekünk is szükségünk van a Mestertől, de ezekkel élnünk kell mások felé is! Szeressük a Mestert, testvéreket, családot, kollégákat, ismerősöket… Ha ezt tesszük, betelhet rajtunk a korábban még nem említett rész: „Betölti javaival életedet”! Nem világi javakkal, a Tőle való jóval.
Minden dolog az életünkben akkor működhet, ha Isten által megy végbe. Erővel nem tudunk újjá lenni a fájdalmak, betegség, szívet szaggató megpróbáltatás után. Kár is próbálkozni vele, mert az csak nagyobb keserűséget szülhet. De van Valaki, akinek legfőbb vágya az, hogy Tőle kérjük ezt a megújulást az életünkbe, a gyógyulást a szívünkbe. Küldi ilyenkor a drága Lelket, hogy elvégezze a munkát a vágyakozókban.
„Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét. Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben…” /Zsoltárok 104, 30/
Legyen így! Hadd gyönyörködjön bennünk Atyánk! Hadd lássa a lelkükben ifjú gyermekeit, akik irgalommal és szeretettel vannak megtelve! Mindez nem is olyan nehéz, mint azt elsőre gondoltuk! Hirdessük Isten nagyságát az életünkkel, szóljanak arról tetteink – mint a természet is – hogy milyen bölcs a mi Alkotónk! Újuljunk meg, Testvérek, itt a tavaszunk!