Gyakran szakadhat ránk az érzés, hogy a körülöttünk lévő világ egyszerűen élhetetlen. Elsőre ez furcsán hangozhat, és nem Isten mindeneket átható jelenlétét kérdőjelezem meg. A VILÁGról beszélek, amiben a Menny előtt kell átmenetileg berendezkednünk, ahol albérlőként töltjük el a földi életet. Megnehezíthetik a napjainkat anyagi gondok, emberi rosszindulat, kilátástalanság, a test elgyengülése, betegségei. Számtalan ilyen dolgot tudnánk még a sor végére írni mindannyian. Azonban tudjuk, mit vár tőlünk az Úr, hogy nem kivenni akar belőle, hanem megtartani benne. Mégis feltörhet egy ilyen érzés, melyet, ha őszintén Isten elé tárunk, megoldást nyerhetünk. Mégpedig a következő Bibliai sorok segítségével:

„Ez a víz a keleti vidék felé tart, a pusztán folyik keresztül, és a tengerbe ömlik, a sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz. Élni fog benne mindenféle élőlény, ami csak nyüzsög; és ahová csak eljut a patak, igen sok hal lesz. Eljut oda ez a víz, és meggyógyul. Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak.” Ezékiel 47,8-9

A tengerrel kezdeném, ez ragadta meg elsőként figyelmemet. Több példázatnál találkozunk a természet eme csodájával, de ha belegondolunk, jó néhányban az életkörülményeinket szimbolizálja. Háborgása megriasztotta a tanítványokat annak idején, és kétségek támadtak a kimenekedést illetően. Ma is arról szólnak nekünk ezek a sorok, hogy bármilyen élethelyzetben vagyunk, tudjuk, hogy Jézus nem alszik, hanem gondja van az életünkre. Így ebben az Igében is ezt értettem meg. Van egy tenger, ami sóssá vált. Ezt az állapotát nem természetesnek veszi az Írás. Ez egy olyan tulajdonsága, ami nehézzé, sőt nagyarányú megjelenésénél lehetetlenné teszi az életet. Ahogy a bűn is, ha felnövekszik, ha a kilátásaink beborulnak, ha perspektívánk beszűkül, szinte elszárad a lelkünk.

Viszont a történetnek ez csak egy apró töredéke, egy átmeneti állapot. „Ez a víz… a tengerbe ömlik, a sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz.” Milyen víz tud ilyet tenni? Hogy lehet elviselhetővé, élhetővé az a közeg, amiben megkeseredtünk, ellehetetlenültünk? Honnan is jön, miben rejlik ereje? Néhány verssel előbb azt olvassuk: „Azután visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől…” Ezékiel 47,1. Ez a templom azonban nem hasonlítható egyetlen mai építményünkhöz sem. Erről a helyről a következőket jegyezte le Ezékiel: „Az ÚR dicsősége pedig bement a templomba a kelet felé néző kapun át. Ekkor fölemelt engem a lélek, bevitt a belső udvarba, és íme, az ÚR dicsősége betöltötte a templomot. Hallottam, hogy a templomból szól hozzám valaki - az a férfi pedig mellettem állt - és ezt mondja nekem: Emberfia! Ez az én trónusomnak a helye és lábaimnak a helye, ahol Izráel fiai között fogok lakni örökre.” Ezékiel 43,4-7. Ez ugyanaz a keleti kapu volt, ahonnan később a patakot látta folyni. Tehát a túlontúl sós, megbetegedett vizet egy patak újjá tette, meggyógyította. De erre akármilyen patakocska nem volna képes. Ez az élő Isten jelenlétéből fakadt fel, és áradt ki. Ha Isten jelenléte pedig ilyen módon ömlik, semmi nem marad ugyanúgy! Oda élet költözött, és nem is kevés, bőséggel szaporodtak el benne a halak, nyüzsögtek mindenféle állatok az immár egészséges vízben. Nem ilyen közegre vágyunk mi is? Én igen!

Ez az üzenet a mostani héten a számunkra. Egy valami van, ami a keseredettségen, a betegségen – legyen az testi, lelki vagy szellemi – úrrá lehet. Az pedig Isten jelenléte. Hiába tűnik nagynak és legyőzhetetlennek a tenger, hiába fulladozunk mi benne. A Szent Szellem ereje, mely ugyan láthatatlan a fejünk fölött összecsapó hullámokkal ellentétben, de képes teljesen megsemmisíteni azokat. Élhetővé tenni azt, ami szorongat. Feléleszteni és bőségessé tenni azt, ami most kevés és erőtlen.

Egyetlen dolgot tehetünk, hogy nem akadályozzuk, hanem kívánjuk és kérjük, hogy a patak átjárja az életünket, a körülményeinket. Csak engedjük át magunkat Neki, ahogy a dal is írja: „Ne csak bokáig, ne csak derékig, hanem teljesen árassz el! Lábam ujjától a fejem búbjáig, az Élő Víz borítson el!”