„Mert hitte, hogy Isten megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket.  Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: "Ennyi lesz a te magod!"  Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt.  Isten ígéretét sem vonta kétségbe hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni.” /Róma 4,17-21/

Ezek a sorok roppant erős hitről szólnak. Elolvastam és csak áhítozom… Olyan könnyű a körülményeknek megadni magam, és annak hinni, ami látható. És olyan nehéz megragadni a láthatatlant. Nézzük, milyen hite volt Ábrahámnak, amit meg kell tanulnunk? Hogyan hitt az az ember, akinek Isten azt mondta: „Sok nép atyjává tettelek”, és akinek utódai azóta is áldottak?

„Mert hitte, hogy Isten megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket.” Ha rákérdeznének erre tőlünk, megtért keresztényként mi is egyet tudnánk érteni az állítással. Ez igaz testi és szellemi vonatkozásban egyaránt. Átéltem személyesen és láttam is, hogy szellemi halálból az életre hívja az embereket az Úr, esélyt adva arra, hogy minden újjá legyen az életükben. Olvasunk és hallunk történeteket feltámadásokról, ahol az életbe térnek vissza emberek Isten dicsőségének nagyságát és hatalmának végtelenségét mutatva. Ezen túl pedig minden egyes napon tapasztaljuk, hogy nem létező anyagi forrásokat, munkahelyet, lehetőséget rendel ki úgy a mi Istenünk, hogy azt meg sem álmodtuk volna. Eddig talán fej-fej mellett haladunk Ábrahámmal. Ám a következő sor már igen megpróbál. Ezt elmondhatnák rólam is? Ahogyan Pál Ábrahámról írja: „Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott”? Amíg van ok reménységre egész jól szoktunk szerepelni. Megvan még az öröm, a dicséret az ajkunkon, az erő, a bizonyosság a segítség felől. De mi van az olyan helyzetekben, amik a reménységünk ellen törnek? Mi történik, amikor már nem olyan bátorítóak a körülmények? Akkor mi reménykedve hiszünk tovább…? Válaszoljuk ezt meg magunknak és a bennünk lakó Szent Szellemnek. Bizony, sokszor feladjuk már 1-2 nehézség után, pedig Isten ígéretei mennyivel erősebbek ennek a világnak a dolgainál!? Egyik délután hideg, de tiszta idő volt, majd perceken belül beborult, esni, majd hirtelen havazni kezdett. Ilyen kiszámíthatatlan a világ is. Mert az ember azt gondolja, hogy ő jól elirányítja a dolgokat, és kézben tart mindent. De gondolkodjunk! Hatással lehetünk mi az időre? A dolgok növekedésére? A halálra? És sorolhatnám még… Nem. Minden a teremtő Isten kezében van, csak az a biztos, ami az Igéjében le van írva. Mert Ő Ábrahám ideje óta ugyanaz. És ahogyan akkor állt a hithez, ma is úgy áll. Megjutalmazza. Áldásokkal még a földi életben, ha az Ő útján járunk. Örökséget is ad a gyermekeknek, a még meg nem születetteknek is már áldás van bekészítve, amit mi hitünk által hagyhatunk nekik, ahogy Ábrahám hagyta nekünk is. És amiért küzdünk: örök életünk is Nála van! Ez mind hit által miénk az Istentől, akiben változásnak árnyéka sincsen. És menjünk egy kicsikét tovább! Ez olyannyira fontos az Atyának, hogy ezzel működik itt a földön az Ő országa. Annyira látogat meg egy-egy alkalmon, amennyire hiszünk Benne, olyan mértékben nyilvánul meg ereje az életünkben, amennyire hiszünk Benne. A HIT nem egy lehetőség, hanem a veleje az Istennel való kapcsolatnak. Ezért szólítjuk meg, ezért kapcsoltuk össze az életünket Vele, ezért tehetjük meg, hogy reménykedünk mindig. És még valamit nem felejthetünk el: „Hitt Ábrahám az Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” /Róma4,3/ Mi nem tartozhatnánk a Mennyhez a törvény szerint, annak fényében bűnösök lennénk, akik nem kerülhetnek közel Magához az Igazsághoz. De hittel: „Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség…” /Róma 3,22/

Ábrahám is csak egy ember volt, ahogyan mi. De egy nagyon fontos dolgot megtanult, amit ma – ha eddig nem – mi is megtehetünk: „megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek”. Fontos, hogy az életünk áldott lehessen, hogy a dolgaink gördülékenyen menjenek, hogy gyógyulások, szabadulások történjenek hit által. De a legfontosabb, hogy ezzel is annak adjuk a dicsőséget, Aki egyedül méltó rá, Istennek.