„Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem. Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt: valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangéliumért, az megtalálja azt.” (Márk 8: 34-35)
Manapság nagyon veszélyes és nehéz területre lépünk, ha az emberek megtérését tűzzük ki célul. Ez pedig Jézus Krisztus nagyon fontos missziós parancsa: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket!” (Máté 28:19) (- ez ma emberére éppen úgy vonatkozik, mint akkor.)
Egyik kedves Biblia történetben arról olvashatunk, hogyan tért meg Filep: Hallott az Igéről, befogadta a szívébe, és vágyott bemerítkezni. Ezután boldogan ment tovább. Figyeljétek meg, hogyan ment tovább? „boldogan!”- ment tovább. Milyen egyszerű volt az ő megtérése, és ma is ilyennek kellene lenni.
Ma az embereket be kell csalogatni a gyülekezetekbe, mert maguktól nem mennek Istenhez. Az egyházak különböző fogásokat, manipulációkat használnak fel, hogy növeljék a létszámot. Pedig, ha nem Isten miatt mennek az emberek, hanem manipuláció áldozataként, abból soha nem lesz megtérés! Vagy előfordul, hogy egyik ember hívja a másikat, és csak a másik kedvéért megy el a gyülekezetbe. Azonban tudjuk azt, hogy mi soha nem tudunk megtéríteni senkit, csak a Szent Szellem végzi ezt a munkát el, rajtunk keresztül. Mikor? Ha mi is telve vagyunk Szentlélekkel. Vannak egyházak, ahol még a Szent Szellemről beszélni sem szabad, akkor ki fogja megtéríteni az embereket? Ma van, ahol nem is fogadják a Szent Szellem munkáját, holott Jézus Őt küldte el a segítségünkre.
Ha még el is járnak az emberek a gyülekezetekbe, de a szokásaikat nem akarják elhagyni, és nem akarják az újat elfogadni. A Szent Szellemről meg végképp nem akarnak hallani. Kritizálnak, kifogásokat keresnek, ha szeretettel figyelmeztetik őket, megsértődnek érte. A világban használt cigaretta, ital, disco, stb.-t nem szabad eltiltani, mert megharagszanak, és kimaradnak. Miért? Mert nem a Szent Szellem érintette meg a szívüket. Én magam is jártam úgy, hogy megharagudott egy vágyakozó rám, amiért a szombat esti discozását nem tartottam helyesnek.
Inkább szeretnek olyan gyülekezetbe járni, ahol semmi változást nem kell tenni az életükben. Minden ugyan úgy marad, ahogy addig, csak időtöltésként vasárnaponként elmennek a templomba. Miért? Mert csak elhívták, csak időtöltésként jár a gyülibe, de igazán nem érintette meg a Szent Szellem.
Fájdalmas erre a valóságra gondolni! Hol vannak a sátoros alkalmak? Hol vannak a bűneik felett leboruló, zokogó emberek, akiknek szívük mélyéből felszakadt a hála a megváltás miatt. Most talán nem lenne szükséges ráeszmélni Jézus kereszthalálára? Most talán nincs bűn? Vagy úgy elnyomja a megtérés gondolatát is, hogy nem akarnak hallani sem róla?
Nem tudni, de egy biztos! Ma is szükség lenne az embereknek a megtérésre, arra, hogy a szívükbe fogadják Jézust, Aki mindenki üdvösségéért meghalt a kereszten.
Nézzük újra az Igét: „Ha valaki én utánam akar jönni” Tehát nem kötelező, de ha valaki úgy dönt, hogy az Urat választja szabad akaratból, „akkor vegye fel az ő keresztjét” – és úgy kövesse Őt!
A kereszt, amit hordoznunk kell, ne bánattal, kínnal tegyük, hisz az Úr nem ad ránk nagyobb terhet, mint amit el ne tudnánk viselni.
„Mert ha valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt”. Ez, amiről az előbbiekben írtam. Ragaszkodik a régi életéhez, és ezáltal a pokolra jut. Nem hagyja el a bűnt, ami nagy falat épít az Isten és ember közé.
Jézus azt mondja Nikodémosnak: János 3:3-ban: „Valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát” – és a 3:5-ben szintén erről beszél: „Bizony, bizony mondom néked: „Ha valaki nem születik víztől, és Lélektől, nem mehet be Isten országába.”
A János 3:7-ben nyomatékosan mondja: „Szükség néktek újonnan születni”
Mi is az újjászületés? A megtérés után az ember folyamatosan tisztítja magát a bűntől, és egészen más emberré válik. Kirajzolódik a Krisztusi képmás rajta. A Szent Lélektől kapott ajándékokkal szolgálja az Urat, a Lélek gyümölcseit megtermi.
Ő egy újjászületett ember, aki letette az ó-emberi életét, hogy felvegye azt a másikat, amit már Krisztustól kapott.
Ha döntöttél az Úr mellett, akkor ne sajnáld a régi életed felcserélni az újjal!
Egy régi énekíró így írt: „Minden kár és szemét, mit nélküled tettem,
Minden elmúlik majd, ha ott állok előtted.
Ezért nélküled én már semmit nem teszek,
Kérlek Jézus, cselekedjél bennem!”
Egy újjászületett ember nem a maga gondolatai után megy, hanem mindenben kikéri az Úr tanácsát. Istennel élő kapcsolatban lévő hivő ember attól kér tanácsot, Akitől az örök életét kapta.
Bátorítalak, hogy ne sajnáld felcserélni az ó-emberedet az újjal, mert az számodra örök életet jelent. A döntés mindenkor a te kezedben van!
Hozz jó döntést az életed felől! Jézus Krisztus megfizette az árat!