Jézus búcsúbeszédében mondja e bíztató szavakat, mellyel az emberekhez való ragaszkodását fejezi ki. Hitre buzdít, és bátorít bennünket, mert tudja, hogy e világban csak az Úr oltalma alatt van védelmünk. Igazi ígéret a mi számunkra!Mikor egy kisgyermek elesik, az anyja odafut hozzá, megpuszilgatja, könnyes szemeit megtörli, és kedves szavakkal megvigasztalja. Így vígasztal bennünket is az Úr!
A kisgyermek nézi az anyát, és hiszi a vigasztaló szavakat, melyek begyógyítják az esés által okozott sebeket. Még nem jött el az ideje a gyógyulásnak, de már az ígéret is elég hozzá, hogy elhiggye. Annyira tud hinni az a kisgyermek, hogy kis idő elteltével lábra áll, belekapaszkodik a segítségére siető anyja kezébe, és együtt biztonságban ballagnak tovább. Talán nem lehetne -e számunkra példa ez a kisgyermek, amelyik még bölcsességgel sem rendelkezik és mégis hisz az anyának? Talán a mi Urunk nem tud annyi bizalmat nekünk nyújtani, mint a gyermeknek az édesanyja??
Jézus itt élt a földön és tudja az élet minden nehézségeit, fontosnak tartotta felhívni a figyelmünket arra, hogy higgyünk Istenben és higgyünk Őbenne!
Milyen alázattal hangzanak ezek a szavak: „Az én Atyám házában sok lakóhely van, ha pedig nem volna, megmondtam volna nektek” Maga az, hogy sok lakóhely van, az számunkra egy reményt jelent, és Jézus szavahihetőségét támasztja alá azzal, hogy nem tagadta volna el, ha nincs számunkra hely. Van lehetőség mindazok számára, akik maguk is akarnak a Mennybe jutni.
Ki volna az, aki oly mértékben felvállalt volna bennünket, mint Jézus? Ő a Mennyei honban közben jár értünk, mint egy jó ügyvéd a vádlott mellett! Ki lenne az a földön, aki megtenné mind azt, amit Jézus megtett az emberért? Életét adva a bűneinkért, azért, hogy az ember Őt követve örökéletre jusson.
Helyet készít nekünk maga az Úr, és hogyha majd elkészíttette a helyet, ismét eljön és maga mellé vesz minket, hogy mi is ott lehessünk Vele! Ő maga vállalta a kereszthalált értünk, Ő maga megy el, saját maga készíti el a helyünket, eljön értünk, hogy Vele, mellette lehessünk!
Kell -e ettől szebb ígéret? Kell -e ettől szebb remény, hogy Jézus maga jön el értünk, hogy ott vele legyünk, ahol ő van!
Óh, mily öröm és boldogság ez a néhány mondat!!
A Bibliában lévő kincsek sokszor kicsapódnak a fejünkből, szívünkből, pedig ha minden nap ezekre az ígéretekre állnánk rá, biztosan mindig nevetnék, örülnénk, mert ez egy királyi gyermeknek való élet.
Jó, ha minden nap szemeinkkel látjuk, és olvassuk ezt a gyönyörű ígéretet, ezért tegyétek ki az Igét a falatokra, és figyeljétek meg, hogy minden napotok szebb, mosolygósabb, és reményteljesebb lesz!
Mikor olvasom ezt az Igét, szemeim előtt látom, amint Jézus ott áll, és lágy szelíd hangjával vigasztalja az Ő népét, akik el vannak csigázva, az élet terhei alatt. Ha van munkájuk, annak a súlya nyomja vállaikat és sokszor a megdolgozott bért sem kapják meg, van aki munka után sóvárog, és már reménytelen minden napja. Az emberek keserű szájízzel néznek a holnapok elé, de van Valaki, Aki azt mondja: „Ha majd helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahogy én vagyok, ti i s ott legyetek.”
A gyönyörű ígéret csak azoknak szól, akik Őt követik! De mi lesz a többi reménytelenségben élő emberrel? Mi lesz azokkal, akik nem olvassák naponta a Bibliában a fenti ígéretet?
Talán egy Igei üzenettel zárom gondolataimat: „Keressétek az Urat, míg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, míg közel van” Ésaiás 55:6