„Hallgass rám, Jákób háza, és Izráel házának egész maradéka, ti, akiket születésetek óta viszlek: Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” Ézs. 46:3-4

Míg azon gondolkoztam, hogy miről is írhatnék visszanéztem az életemen, az elmúlt évekre, azokra az évekre, amiket keresztényként, az Úr útján járva tettem meg. Eszembe jutott egy kedvenc énekem, a Lábnyomok c. dal. Visszanézve az úton sokszor csak egy pár lábnyomot látok, de ahogy haladok előre, ahogy megértem az életem miértjeit újra és újra rájövök, hogy nagyon sokszor Isten a karjaiban hordozott.

Mikor elindultam Isten útján Ő azt ígérte, hogy minden nap velem lesz. Mégis hogy lehet, hogy amikor a legnagyobb nehézségek jöttek, hogy amikor elhagytak az emberek, és csalódtam mindenkiben, csak egy pár lábnyomot látok? Amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, akkor hagyott volna magamra? Nem, ez nem vall az élő Istenre! És igen, rá kellett jönnöm, hogy az az egypár lábnyom bizony az Övé, mindvégig a karjain hordozott, hisz talán nélküle ki sem bírtam volna. Pedig hányszor érezhettük már azt, hogy olyan messzire mentünk Tőle, hogy már teljesen kikerültünk a látóköréből, hogy már az Úr sincs ott, Ő sincs mellettünk és egyedül maradtunk minden problémánkkal. Ez az, amit az ellenség szeret elhitetni velünk. És valljuk be, sajnos sokszor hiszünk neki.
Pedig mit ír a fenti ige? Születésetek óta viszlek…vénségetekig ugyanaz maradok. Hát nem egy csodálatos ígéret Isten gyermekeinek. Mióta megszülettem már azóta gondja van rám, és ez a gondviselés nem szűnik meg. Szóval akárhova megyek, akárhova sodor az élet, Isten nem változik, velem van, minden napon. Nem kell egyedül szembenéznem a dolgokkal, mert ott van Ő, aki hatalmasabb minden és minden problémánál.
És ha belegondolok, hogy hányszor aggodalmaskodom, hogy milyen félelmekkel vagyok sokszor tele, pedig nem kell mást tennem, csak Istenre bízni az életem és ez bőven elég.

És gondolj csak bele, hogy hányszor és hányszor segített már? Bizonyságok fellegei vesznek körül, de ezekről a bizonyságokról és csodákról milyen könnyen és gyorsan meg tud feledkezni az ember. Bezzeg a nehézségeket, a problémákat évekig tudjuk emlegetni.
De most gondolj csak arra, hogy mi az, amit tőle kaptál? Tőle van a munkád, a családod, a társad, a barátaid, a szolgálatod. Adj hálát azért, amid van, és ne azon töprengj, amid nincs. Sajnos sokszor beleesünk abba a hibába, hogy arra figyelünk, ami még hiányzik az életünkből, nem pedig arra, amit eddig kaptunk!

Bárhová is mennél előle, nem tudsz olyan helyre menni, ahol nem látna, nem tudsz olyan dolgot tenni, amit meg ne bocsátana. Lehet, hogy már nagyon messzire elmentél és úgy érzed nincs visszaút. De visszaút van, Istenhez bármikor mehetsz. Mint az apa, aki a tékozló fiát tárt karokkal várta. Úgy vár téged az Atyád, tárt karokkal, csak menj hozzá, légy őszinte, mondd el, hogy mi fáj, hol fáj, hogy mit érzel. Nála megnyugvást talál a lelked. Többet nem kell attól félned, hogy egyedül vagy, mert nem vagy egyedül, ott van veled, a szobádban mikor este sírsz és senki más nem látja. Ő látja és Ő letörli a könnyeidet. És itt válik valósággá számodra a fenti ige, mikor nem csak elolvasod, hanem mikor valóban megtapasztalod. Hogy igen, Isten minden nap ott volt velem és ez így lesz a jövőben is, mert Ő nem változik meg.