„…ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus…” Lukács 2,10-11.

Csoda vár karácsony éjjelén, hangzott el a frázis több más dal társaságában Pintér Béla Örömünnep koncertjén a múlt héten. Bár még néhány nap volt a nagy ünnepig, akkor és ott mégis sikerült meglátni a csodát, felvenni a fordulatot, és karácsonyváró üzemmódba kapcsolni. A világ által sulykolt karácsonyi vásárlási láz, a mindenhol szóló karácsonyi tingli-tangli számok és az elmaradhatatlan Kevin mögött már alig sikerült megtalálnom a karácsonyt, Istent, a Megváltót. Azonban azon estén úgy éreztem magam mintha az angyal szólt volna a napkeleti bölcseknek, és Lélekben elindultam Betlehem felé, hogy találkozzak a Megváltóval. Nem számított már a fennforgás, Kevinke hívogatása, csak hogy egyes szám első személyben elmondhassam:

Elmenének azért sietséggel, és megtalálák Máriát és Józsefet, és a kis gyermeket, ki a jászolban fekszik vala. És ezt látván, elhirdeték, a mi nékik a gyermek felől mondatott vala. És mindenek, a kik hallák, elcsodálkozának azokon, a miket a pásztorok nékik mondottak. A pásztorok pedig visszatérének, dicsőítvén és dícsérvén az Istent mind azok felől, a miket hallottak és láttak, a mint nékik megmondatott. Lukács 2,16-20

Azt mondja az ige, hogy sietséggel mentek a bölcsek, nem akarok én sem lemaradni, a megígért Megváltót meglátni illik sietséggel tenni. Ha tudunk sietni a busz után, egy ajándékért vagy a televízió elé Kevint nézni, akkor igenis akarok ezeknél jobban vágyódni az Úr színe elé. És ha már találkoztam vele, akkor bizony van mit elhirdetnem is, mert hiszem, hogy aki találkozott Vele, az egyrészt többé már nem az az ember, másrészt annyi élő bizonysága lesz, hogy az nem maradhat benne. Tudjuk, hogy a mai kor emberét rettentő nehéz megszólítani, meghökkenteni, felhívni a figyelmét valamire, maximum úgy csodálkoznak rá a bizonyságaidra, hogy jól van, hagy mondja. Bolondnak néznek, már lassan azt sem hiszik el, ha bevallasz nekik egy gyilkosságot. Az igében sem azt olvassuk, hogy a pásztoroknak hittek az emberek, csak elcsodálkoztak. De mindez nem tántorította el őket, tudták, hogy amit láttak az igaz, és amerre csak mentek, mindenhol bizonyságot tettek. Hitük többé meg nem ingott. És tették, amit az ige kér: Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben" 2Tim 4,2.

A karácsony eltelik, az ünnepi érzés elmúlik, és nagyon hamar vissza kell állnunk a megszokott rutinba. A nagy öröm alább hagy, a világban is januárban jön egy kis punnyadás a csúcsra járatott december után. Mikor mi visszatérünk a hétköznapokba mit viszünk magunkkal? Egy kellemes találkozás emlékét, vagy a nagy örömet, amit a pásztorok is megtapasztaltak, ami arra késztette őket, hogy ne hagyják abba a dicséretet? Ne hagyd, hogy a karácsony csak egy megemlékezés legyen, mert rajtad keresztül az egész népnek nagy öröme lehet. Ahogyan ők hittek az angyaloknak, úgy te is hihetsz a mai napon abban, hogy van még ereje a karácsonynak, van még ereje a Megváltónak ezekben az időkben is egy személyes, neked szóló, és életet változtató csodára!