Van egy kedves énekünk, mondhatni egy prófétikus ének, melyben a következő rész hangzik el:
„Látok egy nemzedéket, kik tudják mi az elhívás. Egy szent népet, mely hitben jár. Egy nép, mely minden harcát térden állva vívja meg, Ébredést kér és győztes lesz.”
Sokszor talán nem is gondolkozunk el azon, amit éneklünk, amikor dicsőítjük a mi Urunkat. Egy több éves ének már megszokásból hangzik el, végig énekeljük, tudjuk, hogy erőt hordozott, de nem jutunk már tovább. Talán ez a Hozsánna
(Henderson Dávid énekli az Ez az a napon tavaly, igaz más fordítással) című is már egy megkopott ének ilyen szempontból, és mégis, most ebben az órában aktuális üzenetet adott.
http://www.youtube.com/watch?v=7PcyU1Ywqoo
Hiszem, hogy mikor kedves barátom fordította ezt a dalt a Szent Szellemtől vette e sorokat. Már-már bibliai vers szintjén lehetne elemezni a mondanivalóját. Csak néhány gondolatot ragadnék meg belőle:

1.    Látok egy nemzedéket, kik tudják mi az elhívás. – Mi vagyunk az a nemzedék, akiknek tudnia kell, mi az elhívásuk. Tudjuk? Tudod? Céltalanul éled keresztény életed vasárnapról vasárnapra? Vagy tudod, hogy mit kellene tenned? És teszed? Vagy félsz az elutasítástól, kétségek merülnek fel benned azzal kapcsolatban, hogy működhet-e a hited?  Nem tudod, hogyan kezdd, nem érzed magad képesnek arra, hogy ekkora fába vágd a kicsiny fejszéd?
Jó sok kérdés, és még lehetne is folytatni. Még szerencse, hogy Istennek válaszai is vannak.
Hogy stílszerűen egy dalszöveggel válaszoljak: „Az ima az a kulcs, amitől kinyílik a zár, Olyan ajtók tárulnak, melyekről nem is álmodtál.” – Itt meghallgathatod az egész éneket:

http://www.youtube.com/watch?v=ULN7V6vdBxU
2.    Egy szent népet, mely hitben jár. – Nem csak, hogy tudjuk, hogy mit kellene tennünk, de még emellé szentek is legyünk?  Kétségek nélkül higgyünk, ne vétkezzünk?
Lehetetlen vállalkozásnak tűnik… Egyedül! De nem Isten Szellemének vezetésével.
Ide is berakok egy megvallást:

http://www.youtube.com/watch?v=Sp2S9cCHFLg
3.    Egy nép, mely minden harcát térden állva vívja meg – A részlet kulcsmondata. Eljutunk oda, hogy elhívásunk van, szentek is vagyunk, és akkor azután, hogy magunkkal megküzdöttünk még háborúba is kell szállnunk? Egy olyan életet kell élnünk, ami már nem támaszkodik tovább a földiekre, hanem mindenben Istenhez emeli fel tekintetét, tőle várja a megoldást, Őérte harcol, és felismeri, hogy minden a szellemvilágban dől el?
Bizony, ilyennek kell lennünk.

4.    Ébredést kér és győztes lesz – Ha életmódunk Istentől függő, világos célokat követő, bűnt gyűlölő, hittel teli imával teljes lesz, akkor, ha kérünk, kapunk. De ha eljutunk ide, akkor már nem a saját gerjedelmünk lesz az első helyen, akkor már nem számít a világ, nem számít, hogy kinek mije van, hanem tudunk Isten akaratában imádkozni. És aki így imádkozik, az megtapasztalja az ige valódiságát: „A mit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.”
A Föld ébredésre vár, itt vagyunk az utolsó időkben, szomjas a nagyvilág, szomjazza a szeretetet, megértést,  nagyon nagy a felelősségünk!

http://www.youtube.com/watch?v=KPF-fA6ux8k
Még egy nagyon fontos kiemelendő dolog: nem terminátorként, szuperhősként, tökéletes katonaként, rambóként kell ezeket tenned. Sőt nem is szabad, bele se kezdj egyedül, gondolom, te sem úgy ismered a mondást, hogy egy fecske csinál nyarat. A szöveg is, és Isten is csapatban, népben, nemzedékben gondolkozik. Egységben! Minden résznek megvan a feladata, nem kell mindenkinek a szószéknél vagy a színpadon állnia, Isten tudja, hol a helyed a nagy egészben, ő be fog illeszteni a kirakós megfelelő helyére.
Valld meg te is: Nincs más, csak TE!

http://www.youtube.com/watch?v=DpsI7LoTIMs