„(mivel) nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” 2Kor 4,18

Az év eleje mindig az új lendület, az új tervek és egyes helyeken a nagy fogadalmak ideje. Ilyenkor visszaemlékezést tart az ember az elmúlt évre nézve, számvetést végez, összegzi mi-hogyan sikerült, és mit tervez az elkövetkező időszakban.

Az első elmaradhatatlan teendőnk: adjunk hálát minden látható és láthatatlan dologért az életünkben. Első helyen álljon a mi Urunk, Jézus. A fenti ige is kér, hogy lelkünk állapotával, Istennel és a Vele való kapcsolat minőségével, a Lélek gyümölcsével, az Ő ajándékaival törődjünk, de legfőképp azzal, hogy Igéje hirdetve legyen a földön – ezek a láthatatlan, örökké való dolgok. Azok, amelyek alapján később megméretettünk. Mennyit fejlődtünk ezeken a területeken? Hány olyan dolog van, amiért hálát tudunk adni, hogy sikerült elérni ezekben? Mert nagyon jó, hogy megemlékezünk Jézusról, születéséről, áldozatáról, de számvetésünkben az életünket odahelyezve könnyűnek találtatunk vagy erősnek?

Természetesen megemlékezünk azokról a dolgokról is, amelyeket elértünk, amikben fejlődtünk. Egy új bizonyítvány, egy jobb állás, gyermekáldás, anyagi fejlődés. De a helyes sorrendet egy pillanatara se veszítsük szem elöl, mert a sok-sok minden, amit itt a földön elérünk, megszerzünk, szeretünk csupán ideiglenes állapot, azok valójában nem a miénk. Ahogy jöttek, úgy mehetnek is. És ha elveszítjük szeretteinket, vagyonunkat, mi marad? Az életünk egyedül, amellyel számadással tartozunk.

Az 1 Timóteus 6,6-ban (Csia) olvashatjuk, hogy „És tényleg nagy nyereség az istenfélelem, ha megelégedés kíséri.” és az 1 Kor 4,7-ben „Mid van, amit nem kaptál?”. Ez a két ige is segít elhelyezni az elszámolásunkat, hálaáldozatainkat, megerősít abban, hogy végre próbáljunk elszakadni azoktól, amikhez annyira ragaszkodunk. Boldogok a lelki szegények, szól Jézus. Boldog ember az, aki nem ragaszkodik ezen a világon semmihez, csak az örökkévalóban bízik. Boldog az, aki számvetésében megelégedéssel tekint vissza az óévre, és azt tudja mondani, hogy de jó, hogy minden nap volt mit enni, ruházkodni, és nem előre aggodalmaskodik azon, mi lesz idén, hogy sikerül egy magasabb szintre jutnia, hogyan sikerül mindenből egy kicsit jobbra szert tennie. Boldog ember az, aki tudja, hogy mindent Istentől kapott, mert így tudja, hogy nem az övé, hanem ajándék az. Ajándék az élet! Ajándék a kegyelem! Ajándék az egészség és a hit amit kaptunk..

Ugye a hit is a láthatatlan dolgokról való meggyőződés. Egyszer már elhittük, hogy a láthatatlan a legfontosabb, megtértünk, ne engedjük meg az ördögnek, hogy a kézzel fogható dolgok elvonják figyelmünket az igazán fontos dolgokról. Ahogy az ókorban mondták: kenyér és cirkusz kell a népnek. Minden a pénzről és a szenzációkról, tragédiákról ill. egyéb felfújt eseményekről szól. Minden az ideig tartó dolgok felé próbálja terelni az embereket. Az advent és a karácsonyi ünnepkör is hamar elmúlt. Az adott és kapott ajándékok emléke elhalványul, a média által pumpált látszatboldogság elmúlik, és bizony megint itt vannak a hétköznapok a maguk próbáival, elégedetlenkedéseivel, utólag sokszor felesleges emberi törekvéseivel. Minden erejével azon dolgozik, hogy a hitünk, bizodalmunk építse szisztematikusan lefelé, és egyre kevésbé legyen nyilvánvaló, hogy van hit, van odafelvaló, és a krisztusi iga helyett a sajátjába kényszerítsen.

Számvetésem konklúziója a magam számára: nem lehet másképp megélni az igazi boldogságot, örömöt csak úgy, ha tudatosan állok szemben az ördögi tervvel, ha a láthatatlanba vetem a bizalmam, kitartok hitemben, felismerem korlátaim és tisztában vagyok életem ajándék voltával és megelégedve élek.