„ Igy szól a Seregek Ura: Megemlékeztem arról, amit Amálek cselekedett Izráellel, hogy útját állta neki, amikor feljött Egyiptomból.
Most azért menj el, verd meg Amáleket, pusztítsátok el mindenét, és ne kedvezz neki, hanem öld meg, mind a férfit, mind az asszonyt, mind a gyermeket, mind a csecsemőt, mind az ökröt, mind a juhot, mind a tevét, mind a szamarat!” I Sámuel 15:2-3
A fenti Igét olvasva látjuk, hogy az Úr azt parancsolja a királynak, hogy az Amálekitákat, juhaikkal, ökreikkel, szamaraikkal, tevéikkel együtt és mindenüket írtsák ki, és ne kedvezzenek senkinek és semminek!!!!! A parancs tehát az volt, hogy: MINDENT PUSZTÍTSANAK EL! Kicsit megdöbbentő, ahhoz azonban, hogy pontosan megértsük, miről is van szó ebben a részben, meg kell néznünk a szövegkörnyezetét. Meg kell ismernünk ezt a történetet:
Sámuel, Izráel prófétája volt, aki az Úr üzeneteit adta tovább az embereknek. Így ment el Saulhoz is, és felhívta figyelmét, hogy annakidején ő volt, aki felkente Izráel királyává, és most ismét általa üzen néki az Úr. A Seregek Ura azt mondja, hogy megemlékezett arról, mikor az Amálekiták az útjukat állták Izráelnek, mikor kijöttek Egyiptomból, ezért menjen, és pusztítson el mindenét! - mondta Sámuel.
Saul engedelmes volt, összeszedte a seregét, és elment Amálek városáig, ott megütközött velük egy völgyben. Majd szólt Kéneusnak, hogy mivel ő irgalmas volt az Izráelhez, ezért menjen ki a Amálekiták közül, hogy őt a többiekkel együtt meg ne öljék!
A sereg azonban, Saul utasítására megkímélte Agágot a királyt, és a juhoknak, barmoknak másod szülötteit, és mind azt, ami jó volt, csak a selejtjeit ölték meg.
Akkor újra szólt az Úr Sámuelnek, és azt mondta,: Megbántam, hogy Sault királlyá tettem Izráel felett, mert eltávozott tőlem, és beszédemet nem tartotta meg”
Mikor Samuel ismét elment Saulhoz, az boldogan fogadta, és teljesen meg volt győződve arról, hogy jót cselekedett. Sámuel nagyon megfedte őt, de Saul mindent meg akart magyarázni, hogy a királyt miért élve hozta el, a juhokat pedig fel akarta áldozni az Úrnak.
Samuel azt mondta: „ Vajjon, kedvesebb é az Úr előtt a véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség?........., Mivel te megvetetted az Úr beszédét, Ő is megvetett téged, hogy ne légy király”
Ekkor Saul nagyon megbánta engedetlenségét, de az Úr már nem változtatta meg a szavát, hanem a 16. részben olvassuk, hogy az Isai fiai közül Dávidot, választotta királlyá Izráelnek.
Nos, láthatjuk, hogy Saul engedetlensége milyen következményekkel járt! Igaz, hogy mikor Sámuel átadta az Úr üzenetét, ő engedelmes volt, mert megütközött a völgyben az ellenséggel, de a saját hatáskörében úgy döntött, hogy Kéneust elküldi, arról a helyről, nehogy megöljék. Majd a királynak, és a juhoknak, stb. megkegyelmezett. Az Úr parancsa pedig arról szólt, hogy mindent pusztítsanak el!
Ha megfigyeljük, Saul hiszi, hogy jól cselekedett, engedelmes volt, hisz magának még emléktáblát is csinált. Sőt megmagyarázta Sámuelnek is, mit miért tett, de itt nem ez számított, hanem az, hogy nem volt mindenben engedelmes.„Mert eltávozott tőlem, és beszédeimet nem tartotta meg”- mondta az Úr.
Isten mindent el akart pusztíttatni a Amálekiták között, de Saul csak részben cselekedte meg a parancsot.
Hányszor vagyunk mi is Saulhoz hasonlóan?! Milyen sokszor azt gondoljuk, hogy jót cselekszünk, és meg akarjuk magyarázni, el akarjuk hitetni magunkkal és másokkal is, hogy az Úr miatt tettük! Azért, mert akkor már a saját gondolatainkat is belefonjuk, és egész másképpen jön ki, mintha teljesen, szó szerint azt tettük volna, amit az Úr kért tőlünk.
Pedig sokszor tudjuk az Úr elvárásait, de (megszöktetjük Kéneust),mert mi úgy ítéltük meg, hogy az jót cselekedett! Megkegyelmezünk a „királynak”, a juhokkal, barmokkal számításunk van! Mert mi felülbíráljuk az ÚR döntéseit.
Ha kapunk egy nagyobb pénzösszeget, csak részben teljesítjük az Úr rendelését, mivel nem tesszük be a tizedet, csak valamennyit teszünk be a perselybe. És nagyon kevés keresztyén van, aki odaadja az utolsó fillérjét is az Úrnak.
Ismerjük a Mózesi törvényeket, de kevés az a keresztyén, aki (mindent) maradéktalanul mindet betartja, bizony a legtöbbünk csak részben teszi meg, amit az Úr elvár.
Sajnos, mi ítélünk, megítélünk, eldöntünk, végrehajtunk, megakadályozunk, elvárunk, és meg sem kérdezzük az Urat. Pedig Istennek mindenkor bölcs tanácsa lenne felénk, sok bajt lehetne elkerülni, ha gondjainkkal az Úrhoz mennénk előbb, és ráhagyatkoznánk mindig a döntésben.
Sokan vannak, akik rossz körülményeikre való tekintettel elvárják a másiktól, hogy segítsen, adjon, de ha nála javul a helyzet, nem jut eszébe, hogy ő is segítsen a másikon.
Miért van ez? Azért mert nincs a szívében hála, sem az Úr felé, se pedig az ember felé.
Saul részbeni engedetlensége, komoly, és visszafordíthatatlan következményekkel járt! Isten elvette tőle a királyságot, ami számára a minden volt!
Kedves testvéreim! Gondolkodjunk el rajta, hogy mi az az életünkben, amit parancsolt nekünk az Úr, ma, tegnap, vagy már talán régen?! Mi az, amivel adósok vagyunk Néki? Mi az, ami nem, vagy csak részbeni teljesítése esetén egy visszafordíthatatlan csapást, bajt hozna ránk?
Legyünk hát engedelmesek, mert: „Vajjon kevesebb e az Úr előtt, az égő és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség?....”