„És felelvén Jézus monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig ezt mondta néki: Mester, hogy lássak. Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged” Márk 10: 46-52
A lányom államvizsgára készül, és ma reggel kaptam tőle egy sms-t. „Anyukám, imádkozz a vizsgámért. Köszönöm.” Ez egy kérés volt felém, amit tulajdonképpen nem kellett részletezni, mert mind a ketten tudtuk, hogy egy feltétel nélküli hit van mögötte. Egy olyan hit, amiben biztosak voltunk, hogy az Úr válaszol az imánkra, és ha az Ő akaratával megegyező, akkor átsegíti a nehéz vizsgán! Ezt a feltétel nélküli hittel átitatott kérést kellett nekem imában az Úr felé küldenem.

És közben mosolyogtam, mert a Bartimeus története jutott eszembe.  Bizonyára, minden keresztyén számára ismert ez a történet, de nézzük, csak miről is szól.
Jézus a tanítványaival és a nagy tömeggel elhagyták Jerikót, és az út mellett egy vak koldust láttak üldögélni. Mikor az tudomást szerzett róla, hogy a Názáreti Jézus jön arra, hangosan kiabált: „Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!” A többiek csendesíteni kezdték, de Jézus miután meghallotta a segítségkérést, magához hívta. „Bízzál, kelj fel, hív téged!”-mondták neki bátorításként a többiek, ő pedig tisztelete jeléül, levette a felső ruháját, és odament Jézushoz. Ekkor az Úr azt kérdezte tőle: „Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? Ezzel a néhány szóval Jézus megerősítette a koldusban azt a hitet, hogy a kérését teljesíti.

És ama, igy válaszolt: „Mester, hogy lássak!” A koldus, nem részletezett semmit, nem sorolta el a betegségét, nem bizalmatlankodott, hanem egyszerűen kimondta, és hitte, hogy ő egy olyan személytől kér segítséget, aki meg tudja gyógyítani. Igy teljes bizalommal, hittel fordult felé. És a teljes hit, meg is hozta jutalmát, mert az Úr meggyógyította a vak embert.

Igy mentünk mi is reményteljes imával az Úrhoz, amikor a lányom vizsgájáért imádkoztunk! Napok kérdése, hogy megtudjuk a teljes eredményt, de már mi tudjuk, hogy „..minden lehetséges a hívőnek” Ámen!
Számtalanszor elgondolom, hogy amint Jézus mondta: „Ha annyi hitetek lenne, mint a mustármag, mondanátok ennek a hegynek….” Valóban, milyen könnyű lenne az emberek élete, ha hinnének! Mert Jézusnak hatalma van arra, hogy segítsen, és Ő örömmel tenné, úgy a legnehezebb feladatokat is könnyedén oldanánk meg.
Miért cipeljük hátunkon a nagy batyukat, mikor az Úr átvállalt minden terhet! Miért nincsen hite Istenbe a ma emberének? Talán csalódott valaha is az Úrban?
Sokan azt gondolják, hogy a pillanatnyi hatalmukkal, pénzükkel, erejükkel elboldogulnak a világban! Ha viszont mégis kárt vallanak, akkor még inkább hátat fordítanak Istennek.
Ma nincs szüksége az embereknek Istenre! Pedig lenne lehetőség válogatni. különböző államilag elfogadott vallások vannak, amik az igazságban megállnak, de a különbség az közöttük, hogy másként történik egy-egy Istentisztelet. Van, ahol csak a lelkész imádkozik, míg a másik gyülekezetben minden testvér. Van, ahol sokféle hangszerrel dicsérik az Urat, míg a mások, csak orgona mellett énekelnek. Van, ahol nem csak elfogadják a Szent Szellemet, hanem be is hívják az életükbe. Tehát van lehetősége kiválasztani bárkinek, hogy melyik az a gyülekezet, amit el tudnak fogadni. A baj az, hogy sem egyik, sem pedig a másik gyülekezetbe nem járnak az emberek, olyannyira hitetlenek.
Olvassuk a Lukács 18:8 „Mind, az által az embernek Fia, mikor eljő, avagy talál e hitet a földön?” Ahogy közeledik Jézus visszajövete, annál inkább tapasztalható a nagyfokú elfordulást, érdektelenség, közömbösség az Úr iránt. A Lukács 9:24-25 „Mert, aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, Aki pedig elveszti az ő éltét én érettem, az megtartja azt.  Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti, vagy magában kárt vall”
Sokszor megszomorodok miatta, hogy az emberek miért nem értik, hogy van egy közbenjárónk az Atyánál, mint egy ügyvéd, aki a vádlottat próbálja védeni. Jézus nem csak próbál minket megvédeni, hanem Ő rámutat a Golgotai keresztre, ahol az Ő kereszthalálával kifizette a bűneinkért az árat!  Ezt kellene az embereknek felfogni, megérteni!
Az érdektelenség mellett, nagy az emberek önbecsülésük, büszkeségük, és maguk akarnak megoldani mindent.
Boldogan fogadják el a sátán által kínált lehetőségeket, ami elveszi tőlük az időt, a figyelmet, amit esetleg az Istennek szentelnének. Ez a környezet átitatja őket büszkeséggel, ami éppen az alázatnak az ellentéte. 
A 2 Korintus 4:4-ben ezt olvassuk: „Akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges Evangéliumának világosságát, aki az Isten képe”
Ezt látjuk ma, de ehhez mindig az emberi döntés szükséges! Az emberek saját maguk nemtörődömségükkel  sétálnak bele a sátán által kínált lehetőségekbe, és attól kezdve már nincs vissza út, legalábbis kevés ember tud visszakapaszkodni a lejtőről.

Kedves Testvéreim! Mint látjuk, a Bartimeus története nagyon egyszerűen és érthető módon bemutatja, hogy egy Jézust követő ember, mit cselekszik, amikor szükségben van.
Mint, ahogy a hívő ember ismeri az Urat, ugyan úgy Bartimeus is hallott már Jézus csodáiról, ezért igyekezett megszólítani. „Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!” És amint tudjuk is, és a történetben is ekképpen van, hogy Jézus meghallja a hívó szót, mindegy milyen napszakban történik. Nem mintha nem tudná a mi gondjainkat, de Bartimeustól is megkérdezte: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?” És mi a válasza a koldusnak? „Mester, hogy lássak”
Nem csak a történet elolvasása után mondom ezt, hanem meggyőződésből, mert az életemben soha nem volt olyan megoldatlan kérdés, amit Jézus visszautasított volna. A segítséghívásunkra, mindig ott volt, és átsegített a nagy bajon bennünket.
Ezért nem értem, hogy mind ezeket figyelembe véve, miért nem mennek Jézushoz az emberek?  Miért bóklásznak kietlen pusztákban, mint hogy követnék a Mesterüket, a kitaposott úton!
A hívő úgy élhet, mint egy kisgyerek, aki biztos benne, hogy a szülő minden bajban véle lesz, mindent megad neki, amire szüksége van, sőt még annál többet is.
És végezetül buzdítalak titeket, hogy mi hívők ragaszkodjunk a Drága Megváltónkhoz, Akinek kezében van az egész életünk, Aki azt kérdezi tőled és tőlem: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?” Mert, néki van hatalma rá! Ámen