Drága Testvéreim!
Most, akik éveken keresztül hűségesek voltatok Istenhez, vigyázzatok, a sátán be ne vessen ellenetek valamilyen eszközt, amivel elszakadtok az Úrtól!
Figyeljétek csak a következő igéket: „ Mert, lehetetlen dolog, hogy kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részesévé lettek a Szent Léleknek.
És megízlelték az Istennek jó beszédét, és a jövendő világnak erőit,.
És elesnek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik önmaguknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák Őt” Zsidók 6:4-6
„ És ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett.
El nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.
Mert ha szándékosan vétkezünk az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többet nincs bűnökért való áldozat.
Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása, és a tűznek lángja, ami megemészti az ellenszegülőket.
Aki megveti Mózes törvényét két vagy három tanúbizonyságra, irgalom nélkül meghal.” Zsidók 10: 24-28
Az idő közel, inkább készítsétek magatokat az Úr Jézus visszajövetelére!