Márk Evangéliuma 15: 12 - 39
"Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok?”
Azok ismét felkiáltottak: „Feszítsd meg!”
Pilátus megkérdezte tőlük: „De mi rosszat tett?” Azok pedig még hangosabban kiáltották: „Feszítsd meg!”
Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.
A katonák elvitték őt a palota belsejébe, a helytartóságra, és összehívták az egész csapatot.
Felöltöztették bíborba, tövisből font koronát tettek a fejére,
és elkezdték köszönteni: „Üdvözlégy, zsidók királya!”
Nádszállal verték a fejét, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte.
Miután kigúnyolták, levették róla a bíborruhát, felöltöztették saját ruhájába, és kivitték, hogy megfeszítsék őt.
Kényszerítettek egy arra menő embert, cirénei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki a mezőről jött, hogy vigye a keresztet.
Elvitték őt a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely, és mirhás bort adtak neki; de ő nem fogadta el.
Ekkor keresztre feszítették, és megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy ki mit kapjon.
Kilenc óra volt, amikor megfeszítették.
Felirat is volt a kereszten az ellene emelt vádról, amely így szólt:
A ZSIDÓK KIRÁLYA.
Vele együtt feszítettek keresztre két rablót, egyet jobb, egyet pedig bal keze felől.
És így teljesedett be az Írás, amely ezt mondja: „És bűnösök közé számlálták.” ( Ézsaiás 53:12)
Az arra járók fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: „Nosza te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!”
Hasonlóan csúfolódtak a főpapok is maguk között az írástudókkal együtt, és így szóltak: „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni.
„A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk.” Azok is gyalázták, akik vele együtt voltak megfeszítve.
Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig.
Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Elói, elói, lámá sabaktáni!” - ami ezt jelenti: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”
Néhányan az ott állók közül, akik meghallották, így szóltak: „Nézd, Illést hívja.”
Valaki elfutott, megtöltött egy szivacsot ecettel, nádszálra tűzte, inni adott neki, és így szólt: „Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye?”
Jézus azonban hangosan felkiáltva kilehelte lelkét.
Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt.
Amikor a százados, aki vele szemben állt, látta, hogy így lehelte ki lelkét, ezt mondta: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt!”
A keresztyénség legjelentőségteljesebb eseménye történt ezen a napon.
Az évek folyamán sokat hallottunk a megváltás csodálatos tényéről, de vannak idők, amikor újra emlékeznünk kell arra, hogy mi is történt több mint két évezreddel ezelőtt ott a Koponya hegyen, melyet héberül Golgotának neveznek.
Jézus Krisztus az Isten Fia, vállalta, hogy halálán keresztül megmenti az emberiséget a reá váró kárhozattól. Jézus tettével lehetőséget adott a menekülésre. Értünk szenvedett, ott a kereszt útján.
A mi földi szenvedésünk valójában meg sem közelíti azt a fájdalmat, amit az Isten Fia miattunk hordozott el. Megfeszítették és meghalt helyettünk.
Megfeszítették - olvassuk ezt a Bibliában és egyszerűen tovább lépünk. Talán fel sem fogjuk ennek a szónak a valódi jelentését.
Abban az időben a rómaiak több ezer embert feszítettek keresztre. A Legnépszerűbb volt a büntetések között.
A kor leggonoszabb, kínzási eszköze volt a kereszt, amely végül halállal zárult.
Mi el sem tudjuk képzelni milyen lehetett, fájdalmakkal küszködve szembenézni, a halállal. A kereszthalál a legtöbbször tovább tartott, mint bármely más halálos ítélet. Pl. a kötél általi kivégzés. Aki akasztófán végezte mondhatni hálás lehetett érte, mert a fulladás hamarább ment végbe.
Kereszthalál: Ismerjük ezt a szót? Tudjuk mit jelent?
Az elítéltet egy durván ácsolt, szálkás, fagerendából készített Keresztre fektették és kb. 10 – 12 cm hosszú kovácsolt, vasszögekkel átütötték a csuklóját és a lábait. Valóságosan odaszegezték a gerendához. De természetesen oda is volt kötözve, nem a szögek tartották a testét. A szögek ütötte sebeken keresztül folyt ki a vér, az erekből. A fájdalom elviselhetetlen erejű, sokkoló volt és nem csillapodott. Ez a testhelyzet még saját lábon állva fájdalom nélkül is kényelmetlen lehet huzamosabb ideig.
Az elítélt a kínzó fájdalom, és a vérveszteség közepette egyszerűen megfulladt a kereszten.
A legszörnyűbb halál volt, amelyet el lehet képzelni.
A Messiást, aki bűntelen életével az Isten útját mutatta meg, így szegezték arra a bizonyos fakeresztre.
De mindez miért történt? Azért, mert az Evangéliumban ezt olvasunk: hogy aki őbenne, hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3:16
Jézus szeretete abban mutatkozott meg irántunk, hogy amikor még bűnösök voltunk, akkor halt meg értünk. Róma 5: 8
Jézus még a kereszten sem önmagára gondolt: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” – olvashatjuk János Evangélista beszámolójában.
Milyen nagy szeretet az, amely még akkor is értünk imádkozik, amikor mi a saját magunk a bűneivel küldtük oda keresztre, hogy meghaljon. A mi bűneink miatt kellett Jézusnak meghalnia.
Szörnyű, hogy a főpapok és farizeusok, féltékenységből úgy fel tudták bégázni a népet, hogy azok azt kiabálják: feszítsd meg!
Talán meglepően hangzik, de szellemi értelemben, Te is ott voltál a tömegben, és azt kiabáltad, amit a többiek is.
Jézus a te és az én bűneim miatt is szenvedett ott a kereszten, és miattunk, helyettünk halt meg.
Így lesz a te számodra is személyes a megváltás üzenete és kegyelme.
Az összegyűlt sokaság, feldühödve, kiabálva küldte a halálba Jézust, de amikor a szögeket ütötték a Megváltó kezébe és lábaiba, nagy csend lehetett.
Olyan volt ez, mint valami, látványosság, játék.
Akkoriban Rómában, az arénában temérdek gladiátori játék, vérengző látványa kápráztatta el a néptömegeket. Nem tudom elképzelni mi vonzót találtak a mások küzdelmében, szenvedésében és halálában, de élvezték.
Emellett azt is látjuk a következő versekben, hogy nem volt elég a látvány, továbbá hogy teljesítették a nép akaratát még gúnyt is űztek belőle.
Provokálták, kísértették Jézust: Ha Isten Fia vagy szállj le a keresztről, szabadítsd meg magad stb.
Eközben mi is történt a szellemvilágban?
A sátán nagyban örvendezett a győzelmében, és elkönyvelte diadalát az Isten felett.
Pillanatnyilag a sötétség győzelme volt látható. Az angyali seregek tanácstalanul, de ugrásra készen figyelték Jézus döntését. Talán ők sem értették, hogy az Úr miért nem tesz csodát, miért nem kér segítséget. Ők egy pillanat alatt elbántak volna a gonoszságban gyönyörködő tömeggel, és az őket biztató démoni csapatokkal. De Jézus nem engedett a kísértésnek. Ő az Atya akaratát vitte végbe.
A két halálraítélt bűnözővel folytatott párbeszéd amit a Lukács Evangéliumában találunk meg (Lukács 23: 39 – 43) végül is elénk tárja, hogy Jézus miért tette mindezt.
Az egyik Jézust provokálta: Szabadítsd meg magad és minket, a másik pedig az Úr védelmére kelt. Majd azt kérte: emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságoddal.
Jézus azonban már ott reménységgel töltötte be szívét.
Bizony mondom néked, még ma velem leszel a paradicsomban.
Ez a mondat minket is bátorít. Történjen velünk bármi, mivel Krisztust választottuk, egykor vele lehetünk a paradicsomban.
Jézus nagyon jól tudta, hogy ez nem történhet meg másképp.
Már akkor arra az állapotra gondolt, amiért mi is küzdünk mindennap.
Néha van így az ember. A jelen kellemetlen állapotában csak arra tud gondolni, milyen is lesz, ha ennek vége lesz. Ilyen egy szülőanya, aki a vajúdás közben a szülés végére gondol.
Több óra telt el a kereszten. Majd azt olvassuk, hogy a 6. órától a 9. óráig sötétség lett a földön.
Ez a napfogyatkozás jelezte, hogy olyan esemény történt, amely az egész világ számára óriási jelentőséggel bír. Ezt a sötétséget az egész világon érzékelhették. Az ezt követő természeti események is erre mutatnak rá. Isten Megváltási műve elvégeztetett. Még a Római százados is felismerte: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt!”
A Bűnös ember bűne többé nem kiált fel Isten elé. Az Istent kiengesztelő áldozat feláldoztatott. A Bárány meghalt.
De ez nem volt a vég. Ez a kezdet volt.
Kiss Attila